Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1933-1934 (HU-ELTEL 8.a.39.)

1933. november 11.

Mauritz Béla ny.r.tanár 5 a Kar a székesfővárosi jubilaris 31 jelentése alapján ösztöndíjra első helyen Waezulik Mar- gitot, második helyen Szabó Árpádot, harmadik helyen pedig Csuhay Istvánt jelöli. A Dékán bejelenti, hogy a Rector Magnificus kéri az egyetemi tanárokat, magántanárokat és alkal­mazottakat, hogy a jelenlegi nyomda- viszonyok miatt meg nem jelenhető műveik kéziratát, tudományos vonat- kozásű leveleiket örök letétbe he­lyezzék az egyetemi könyvtárba,nyom­tatásban megjelent munkáik, doigoza. taik egy-egy példányát pedig sfcives- kedjenek ugyancsak az egyetemi könyv­tárnak ajándékozni. Tudomásul vétetik. A Dékán bemutatja a 19,885/ 1933.IV. számú miniszteri rendelet­tel kapcsolatosan a Rector Magnificus- től 181/1933-34 szám alatt küldött átiratot, amely kéri Karunkat, hogy a nemzetellenes támadások ellen való hatásos védekezés céljából jelöljön ki egy állandó kari előadót a nyil­vános rendes tanárok sorából, aki az ifjúsági szervezetek bevonásával állandóan figyelemmel kisér minden nemzetellenes megmozdulást és annak megakadályozására vagy megbüntetésé­re közvetlenül a Tanácsnak tesz je­lentést. Rendkivül fontos, nehéz, de nemes tisztségre a Kar egyhangú bizalommal Hekler Antal ny.r.tanárt kéri fel. ■

Next

/
Thumbnails
Contents