Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 8.a.37.)
1932. június 1. választó ülés
Ennek a csökkentésnek végrehajtását tehát úgy kel- lett eszközölni, hogy lehetőleg igazságosnak tűnjék fel és lehető leg csekély elégületlenséget keltsen. A hallgatok bizonyos kategóriáinak miként a kereskedelmi iskolai tanárjelölteknek járó kedvezmények jogot alkotnak, miért is azokat érintetlenül kel« lett hagyni. Hasonlóképen miniszteri rendelet által adományozott jognak tekintendő a köztisztviselők gyermekeinek jaro tandij « kedvezmény is, amely épen ezért csak a minisztérium engedélyevei volt különösen kedvező anyagi helyzet, vagy különösen gyenge tanulmányi előmenetel esetében megszüntethető, illetőleg megtagadható. Arra is kellett tekintettel lenni, hogy a felsőbb evesek szerzett jog alapján inkább igényelhették azt,hogy nekik módot nyújtsunk tanulmányaik folytatására, mint az első évesek azt, hogy tanulmányaikat megkezdhessék. Ezért én az első éveseknek csak kivételesen adtam tandíjmentességet és őket arra figyelmeztettem, hogy később is csak kivételes esetben számithatnak ilyenre. Ezáltal utódomnak módot nyújtottam arra, hogy ezt az - eljárást folytatva, a tandijelengedések csökkentését nálam sokkal könnyebben vihesse keresztül, sőt e téren a fiatalabb év - .folyamoknál is enyhítéseket alkalmazhasson. A felsőbb évesek tandíjmentességének megállapításánál a bizottság, hogy minél többen részesülhessenek ilyenben, túlnyomóan csak félmentességet, egész mentességet csak ritkán adományozott. Minthogy az egész mentesség gyér osztogatása elégületlenséget keltett, én ahol csak lehetett, a kedvezmény megállapitása, különösen megokoltnak látszó esetekben a félmentességnek egész mentességgé kiegészítése, ismét más esetekben a diákjóléti iroda által nyújtott segélyezés révén a bajon segítettem. Minden szükségessé tette, hogy a tandijelengedésért folyamodó összes hallgatóknak anyagi viszonyait és tanulmányi előmenetelét a két félév elején kora reggeltől gyakran éjfélig tartó, néha ismételt kihallgatások útján beható tárgyává tegyem. Sőt a második félévben a tandijkedvezményekrefkatasztert