Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 8.a.37.)
1932. június 1. választó ülés
- /10 készítettem, amely remélem utódom munkáját ugyancsak jelenté- kény mértékben fogja megkönnyíteni. Mindez természetesen a dékáni iroda tisztvi- . selőinek is igen nagy rendkívüli munkát jelentett, amelynek elvégzéséért remélem a Kar hozzájárulásával köszönetét mondhatok és őket némi anyagi kárpótlásban is részesititettem és amennyire az lehetséges, még részesíteni fogom, ők különben ezen munka roiyamán abba annyira Delegyakorolták magukat, hogy utódomnak működését ezen a téren jelentékenyen megkönnyíteni fogják. Az országnak súlyos gazdasági helyzete az egyetem dologi kiadásainak jelentékeny csökkentését is vonta maga után. Ezzel kapcsolatban az egyetemi és így a bölcse szetkari intézetek javadalmazása is veszélyben forgott. A jelen tanévben ugyan az egyes intézetek a rendes oktatási járulékot a teljes összegben megkaphatták és legalább jelenleg valószínűnek tetszik, hogy a jövő tanévre szóló állami dotációk is csak kis mértékben fognak csökkenni. Azonban még a rendes dotációknak kiutalása illetőleg annak összegszerűsége is bizonytalanná vált,mindenek felett pedig az egyesek által remeit és számításba vett rendkívüli dotációk és segélyek teljes elmaradására számíthatunk. Ez késztette a Tanácsot arra, hogy az intézetek eladósodásának megakadályozása végett az intézeti igazgatókat utasitóttá, hogy a már tényleg kiutalt összegekf felhasználására szorítkozzanak, továbbá arra, nogy a régibb tartozások kiegyenlítését sürgesse. Nemcsak egyes intézeteknek, nanem az egész Karnak, sőt az egész egyetemnek érdekeit tartottam szemelött, mikor az intézetek régibb tartozásának törlesztését teljes erellyel megindítottam és a törlesztésben az intézeteket, a- mennyire az módomban volt, támogattam. Megemlítem, hogy ezt