Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 8.a.37.)

1932. június 1. választó ülés

Nagyon súlyosan érintette épen Karunk hallgatóságát az úgynevezett köztisztviselői ösztöndíjak megszüntetése nemcsak azért,mert épen karunkon volt a leg­több ilyen ösztöndijat élvezett köztisztviselő gyermek, ha­nem azért is, mert ezen gyermekek szüleinek anyagi helyze­te a különböző fizetésredukeiók következtében jelentékeny mértékben rosszabbodott. Az állam által ösztöndijak alak - jában egyszeri segélyezések céljából rendelkezésünkre bo­csátott összeg némi lehetőséget nyújtott nekünk arra, hogy legalább a sújtottak egy részén, legalább részben, segít­sünk. A diákjóléti iroda is lehetővé tette, hogy egyeseknek, akiknek ilyen pótösztöndij nem jutott, legalább némi kár­pótlást nyújthassunk, miként ez az iroda általában a diák­segélyezés terén karunk hallgatóságára különös tekintettel volt és felvilágositásaim meghallgatásával velem egyetér - tőén járt el, miért ezen iroda illusztris vezetőjének, dr. Szandtner Pál egyetemi tanár úrnak hálás köszönetét mondok. A legsúlyosabb feladat, amelyet a diákság tanulási lehetőségét illetőleg a gazdasági válság épen a bölcsészeti karra és különösen rám, mint annak dé­kánjára rótt, a tandijelengedéseknek az egyetem bevételei fokozása végett szükségessé vált csökkentése volt. Ezen csökkentés keresztülvitelének oroszlánrésze a mi karunkra hárult, mert a mi karunki részben tekintettel hallgatóságunk szegényéégére, azelőtt a tandijelengedések tekintetében legbőkezűbben járt el. így mig pl. a jogi karon az addigi szigorú eljárás következtében az elengedett tandijak össze­ge tekintetében a múlthoz képest változtatásra alig volt szükség, a mi karunkon ennek az összegnek szükségessé vált csökkentése aránylag sokszorosan felülmúlta a más karokon végrehajtott csökkentést.

Next

/
Thumbnails
Contents