Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1926-1927 (HU-ELTEL 8.a.32.)
1926. november 10.
5 re t érmé szét tu do mán yi telep tervét "be- mutatta. Közölte velük,hogy a peda- go gl um és az Erzsébet nőiskola megszüntetésével több mint 30, VII*és VI. rangosztálybeli tanszék felszabadul és ezeket az V.rangosztályra . átszervezve, az egyetemek között szándékozik felosztani, amikor is f fo^ieg a természet rajzi katedrák szá_ mát akar.-j a emelni, úgy hogy ez eset- bdn a kari tagok száma 60-nál is több lesz. A szétválasztást csak ezen események utánra tervezi, de beleegyezett abba, hogy a két karra való választás helyett, akkor amikor a természettudományi tanszékek már a lágymányosra kiköltöztek, a Kar k ét sz ek ci ó ban múk ö dj ék. Ezek az a p_ r<5bb ügyeket végeznék, de az elvi és személyi ügyeket a Kar továbbra is plénumban intézné. A miniszter a küldöttségtől egyúttal egy szövegtervezetet kért, amelyet a törvén yj avaslat - ba a kettéválasztás! szöveg helyébe ilyen értelemben beilleszthessen a természettudományi szekció alkotására. Hégyesy ny.r.tanár hozzájáruló nyilatkozata után a Kar Dékán vezetésével Fröhlich, Mágocsy, Fináczy, Petz, Komis és Aldásy ny.r.tanárokat bizottságként kiküldi, hogy ezen szöveget megállapítsák és a miniszterhez juttassák .Úgy azonban,hogy a Kar egysége feltétlenül megtart áss ék.