Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1926-1927 (HU-ELTEL 8.a.32.)

1926. november 10.

6 8). Dékán jelenti, hogy a Rektor Földes Bélától magánlevelet kapott, melyben ért esi tt étik , hogy Ameriká­ból a Carnegi e-alap 2GQ0 dollárt szándékozik Apponyi Albert gróf nevé­re alapítandó, a világháború törté­netével foglalkozó történeti kutató intézet céljaira küldeni s az inté­zetet az egyetem keretében szándék koznak fölállítani. A Rektor vála­szában hivatalos beadványt kért; a- m ennyi ben a hivatalos beadvány meg­érkezik, ezen ajánlattal foglalkozni kell. A 2000 dollár az al a\A táshoz elég ugyan, de nem a fenntartásához; ezért óvatosságot ajánl. Hekler ny.r. tanár szintén óvatosságra int, fél hogy esetleg az intézettól a világháború okainak kiderí­tése körül célzatosságot kívánnának. A Kar ez ügyben Dékán elnöklete alatt Angyal, Aldásy és Hornyán ny.r.tanárokat küldi ki. 9). Dékán jelenti ,hogy a budapesti Turista Egyesület a sárváry féle lakást kérte a felszabadulás esetére, amely kérelmet ó méltányosnak tartja. Mauritz ny.r. tanár a felszabadulandó helyiséget a háború alatt megszűnt, de most a Rektor és a Kar kívánságá­ra helyreállított Tenn észettudomán yi 1 Szövetség részére kéri, miután ennek bütorai és könyvtára jelenleg a pin­cében vannak. Hekler ny.r. tanár kérdésére Dékán megáliapátja, hogy a Eurista

Next

/
Thumbnails
Contents