Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.77.)
1974. április 30. VI. rendes
1- 27 következik be, akkor már kizárt dolog, hogy az előadások 60-70 %-án katalógus legyen, ebből következik, hogy lehet ugyan katalógust tartani, de annak következménye nem lesz. így tehát ez nagyon megfontolandó. Ugyanakkor viszont fennáll az az érdek, hogy a hallgatóktól igenis meg kell követelni azt, hogy az oktatásban aktivan részt vegyenek, teljesítsék kötelezettségeiket, amelyeket a beiratkozással vállaltak. Ezzel összefüggő probléma, hogy ha történetesen egy tanszék úgy dönt, hogy egy évfolyamon adminisztraüig eszközöket alkalmaz és ezt az előterjesztésnek megfelelően valóban teljesiti is, felvetődik az a kérdés, hogy az aláirás megtagadása mint végső szankció kihat az egész félév érvényességére. Megismétlődik tehát az, ami két évvel ezelőttit történt, amikor az egyik tanszéken fennakadt öt hallgató, a másikon kettő, a harmadikon három és amikor egyeztettük az egészet, az lett a vége, hogy mindenkinek alá kellett Írni az indexét, mert az egyik hallgató az egyik tanszéknél, a másik a másiknál mutatott fel olyan teljesitményeket, amelyek méltányolhatok, tehát mindegyiket más tanszék engedte át. tfaló tény, hogy ha öt érintett tanszék közül négy nem kiván retorzióval élni, akkor egy aláirás megtagadása miatt egy félév elvesztése talán túlzott szankciónak is tűnik. Esetleg olyan szankciórendszert kellene alkalmazni, amely csak egy tárgyra vonatkozik, ilyen lehet a szigorított vizsga, egy speciális beszámoló rendszer, amelynek esetleg egy elégtelen érdemjegy az accKdá&xy: eredménye, ami a hallgató számára eléggé érezhető, de a félév elvesztésével nem jár. Előadja, hogy tanszékén a hallgatók hosszú évek óta a húzzák a kérdéseket és ezeket a kérdéseket a tanszék közli a hallgatókkal. Lehet, hogy ezzel bűnt követnek el, de szó sincs arról, hogy a hallgatók acicnqqt jogtalan előnyhöz jutnának, ez inkább hozzásegiti őket ahhoz, hogy jobban áttekinthessék az egyes témákat, jobban lássák az összefüggéseket a büntető eljárás meneté-