Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.76.)
1974. március 19. V. rendes
Önéletrajz Nagykárolyban születtem 1919-ben. Apám kereskedősegéd v-ölt, jelenleg nyugdíjas /Romániában/• Anyám 1964-ben meghalt. Elemi- és középiskoláimat Nagykárolyban és Nagyváradon végeztem, itt 1937-ben érettségiztem. Az ekkori naiconalista és a magyar nemzetiséggel szemben soviniszta magatartást tanúsító Romániában sem a továbbtanulásra, sem pedig az elhelyezkedésre lehetőségem nem volt, ezért Erdélyt elhagytam és egyetemi tanulmányaimat 1938. januárból 1941-ig - a végbizonyítvány megszerzéséig - Budapesten folytattam. Ebben az időben az erdélyi származásúak a kolozsvári egyetemen jelentős tandij és vizsgadij kedvezményben részesültek, ezért anyagi okokból a szigorlatokra Kolozsvárott ;pLenticeztem. Itt avattak a jogtudományok doktorává 1941. december 13-án. Egyetemi éveim alatt - szülői támogatás hiányában - kénytelen voltam elhelyezkedni, s mint ideiglenes kis^gitő munkaerő, később pedig mint főiskolai képesitésü gyakornok 1939. júniustól 1942. júniusáig a Belügyminisztérium közjogi, majd állampolgársági osztályán dolgoztam. Itt emberi, szakmai igényeimnek megfelelő munkára kilátásom nem volt, a háborús korlátozó rendelkezések azonban akadályoztak abban, hogy közszolgálati állásomról lemondjak. Ezért szolgálati viszonyom megszüntetése érdekében megragadtam azt a lehetőséget, hogy a Földművé lés ügyi Minisztérium 1942-ben állásokat szervezett. Pályázatom alapján telepítési gyakornokká való kinevezésemet a Belügyminisztérium azzal kézbesítette, hogy ottani szolgálatom alól felment és a Földművelésügyi Minisztériumban eskütételre jelentkezzem. Ennek nem tettem eleget, az állást nem foglaltam el, hanem az Angol-Magyar Bankba jelentkeztem, ahol a jogi osztály tisztviselőjeként, ügyvédjelölti minőségben nyomban - 1942. júniusban - alkalmaztak. Megnősültem 1943-ban. Feleségem Mondbach Angéla /mint volt szövetkezeti tag: gépi kötő és kiadó/ rokkantnyugdijas. Há-