Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 7.a.75.)

1973. március 27. III. rendes

- 32 ­Dr. Sárándi Imre dékán összefoglalja a vitát. Indítvá­nyozza, állapítsa meg a Kari Tanács, hogy’^z esti és levelező tagozatos oktatás korszerűsítésének lehetőségei” cimü előterjesztés színvonalasan mutatja be a helyzetet, és annak alapján az esti, illegőleg levelező tagozattal foglalkozó dékánhelyettes által vagy vezetésével ki lehet dolgozni egy munkaprogramot, és azt az év végéig a Kari Tanács elé kell terjeszteni. A munkaprogram fő célja az esti, illetőleg levelező tagozat integrálása az Egye­temen. Kísérletet kell most már tenni a minden oldalú integrációt lehetővé tevő módszerek kidolgozására és meg kell valósítani vagy legalábbis fel kell vázolni a szük­séges feltételeket. A két tagozatnak a nappali tagozat­tal egyenlő színvonalra való emelése a jövő feladata, jelenleg a diploma egyenlő, de a tartalma nem. Ezt a feladatot az illam- és Jogtudományi Kar egyedül megvaló_ sitani nem tudja, tehát a munkaprogramban körvonalazni kell azoknak a szerveknek a feladatait, amelyek közre­működésére szükség van, az Egyetem, a művelődésügyi kor­mányzat, a társadalompolitikai vezető szervek feladatait. A konkrét programot a Kar részére meg kell csinálni* és bizonyos ajánlásokat tenni a többi szerv számára. Szerepelhet ezek között az esti-levelező tagozatos hall­gatók képviseletének megteremtése is, nem tart attól, hogy akkor esetleg sok hallgató lesz a kari tanácsülésen, sőt ez még előnyös is. Az illám- és Jogtudományi Kar Tanácsa egyetért",sjz esti-levekező oktatás korszerűsítésének lehetőségei” cimü előterjesztéssel és az abban foglalt javaslatokkal. Megvalósításukra a kari vezetés az év végéig terjesszen elő munkaprogramot, amely tartalmazza a két tagozat színvonalának emelésé­hez szükséges kari tennivalókat, az Egyetem, valamint a művelődésügyi kormányzat számára teendő ajánlásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents