Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 7.a.75.)
1973. március 27. III. rendes
- 33 A hetedik napirendi pont: a költségvetési tervezet megtárgyalása. Dr, Horváth Pál dékánhelyettes bemutatja az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsénak Kiss Attilánét, aki a Kar pénzügyeit fogja intézni, összekötőként szerepel az illetékes dékánhelyettesK&x és az Egyetem gazdasági igazgatósága között. A jelen tervezet elkészítésében is nagy része volt. Megjegyzi, hogy az osztott hitelek felosztásának tervét még nem lehetett a Kari Tanács elé terjeszteni, mert a gazdas-gi főigazgató nem adta még meg az ide vonatkozó hitelkeretek összegét. Dr. Berényi Sándor kérdezi, miért van ennyi dékáni tartalék a TKFA hitelkereteknél. Dr. Seres Imre rektorhelyettes közli, hogy a Művelődésügyi Minisztérium revizorai - teljes joggal - kifogásolták, hogy az Állam- és Jogtudományi Karon és a Bölcsészettudományi Karon a TKPA keretek nagyon elaprózódnak a tanszékek között, szükség van koncentráltabb felhasz- hálásra. Ez az Állam- és Jogtudományi Karon most azt jelenti, hogy a tanszékek kapnak egy bizonyos keretet, de a dékáni tartalék lehetőséget ad kari szinten súlyozott tudományos kutatómunka támogatására, ez a tartalék tehát nem arra szolgál, hogy a tanszékek esetleges hiteltullépését fedezze. Dr. Horváth Pál dékánhelyettes rámutat arra, hogy a Kar keretei a tavalyihoz képest több mint százezer forinttal emelkedtek, igy vált lehetővé, hogy a tanszékek $ eddigi kereteinek fenntartása mellett lehetett dékáni tartalékot képezni. Ez a tartalék lehetőséget ad például tudományos konferenciák értékes anyagainak kiadására.