Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 7.a.74.)

1972. szeptember 26. I. rendes kibővített ülés

- 27 ­Ami az ifjúsággal való foglalkozást illeti, ennek nélkülöz­hetetlen előfeltétele, hogy a hallgatók bizalommal legye­nek az oktatók iránt. Hogy a jelentés nagyon sok feladatot ró a KISZ-re? bbben a tekintetben a helyzet az, hogy az ok­tatókra vonatkozó pont nagyon alaposan megmondja, hogy mit várunk tőlük, és az nem kevés. Az eredményérdekeltség gondolatát jobban ki kellene fejteni mind az ifjúság, mind az oktatok oldaláról. Hangsúlyozza, az a koncepciója, hogy az egyetemet az okta­tók és a hallgatók egységévé kell tenni, iunnek a modem szintű egységnek félté íel e volt, hogy a hallgatókat bevon­tuk a kari határozó, döntő szervekbe. Az ebből adódó problé­mákkal számolt, ettől rosszabbat várt, konfliktusokat, de nem voltak konfliktusok, - az ütközéseket megbeszéljük és majd feloldjuk. Koncepciója szerint a hallgatók bevonása terén még tovább is lehet menni az egyetemi életben, meg kell teremteni az ezen a téren szükséges teljes egységet. Amikor azt a feladatot adja a KISZ-nek, hogy hatékonyabban működjék azon a területen, amely fő kötelessége, nem CSÖk­iÄ^-1 kenteni akarja a KISZ-nek axx esetleg/másirányu tevékeny­ségét. Tudni kell ugyanis, hogy minden társadalomban, nem csak a szocialista társadalomban, az egyén előmenetele attól függ, hogyan készült fel az általa végzendő felada­tokra. Minden más fajta tevékenység ehhez képest lehet szebb, lehet jobb, lehet kellemesebb, de másodrendű. Nem látja azonban eléggé ennek a kötelességnek a teljesítését: a szakma magas szinten való elsajátításának megvalósítá­sát. Egyébként azok а Ш KISZ tagok, akikkel sokszor tanácskozott, minden megtesznek ennek érdekében. Ha majd a KISZ tagság egésze megérti ezt, és fő tevékenységét ebben az irányban folytatja, akkor nehézségeink egy részét el tudjuk oszlatni. Ami a tudományos kutatást illeti, nézete szerint megelé­gedhetünk azzal, amit a jelentés felvet, kiegészítve Kova- csics elvtárs felszólalásával, a kodifikációs munkában való részvétellel és más tennivalókkal együtt. Az egészet

Next

/
Thumbnails
Contents