Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 7.a.74.)

1972. szeptember 26. I. rendes kibővített ülés

24 el ilyen messzire, a témát meg kell vizsgálni. A kari tudományos munkát javitani kell, ami természetes, hiszen ennek felső határa nincs, de ezt a munkát nem itél- nétf meg olyan túlzottan pozitívan, mint ahogy elhangzott. A megoldást nem valami szervezeti intézkedésekben látná, abban sem hisz, hogy a tudományos bizottság befolyásolni tudná, ez csak a tanszékek feladata lehet, de még a tan­székvezető sem tud csodát művelni, ügy sem lehet felvetni a kérdést, hogy kollektiv munka vagy magántudósi tevékeny­ség. Vannak témák, ahol szükség van több tanszék együttmű­ködésére is, de az ilyesmit nem lehet adminisztrativ esz­közökkel intézni. Ami a jelentés hangnemét illeti, bizonyos megfogalmazások­kal nem ért egyet, de az egész jelentés olyan olvasmányos, hogy nem lehet letenni, mielőtt az ember végig nem olvasta, pedig a jelentések olvasását az ember a harmadik oldalon abba szokta hagyni. hr. Sárándi Imre dékán három témát emel ki a vitából. Az első az oktató-nevelő munka, a második a KISZ és az ifjú­ság, a harmadik a tudományos munka kérdése. Alighanem az történt, hogy i&fcrot a terjedelmes jelentésit a 17 hozzá­szóló még húsz oldallal megemelte, ugyanis egyik felszó­lalás mellett sem lehet elmenni. Teljesen egyetért a tan­könyvek és a jegyzetek kérdésével felvetésével, ez a hely­zet valóban elszomorító. Az történt, hogy mig mi uj mó- ookat eszeltünk ki arra nézve, hogy miféle tananyagokkal lehet ellátni a Kart, addig a régiek elsikkadtak. Végig kell majd gondolni, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet a számonkérést elvégezni, villámgyorsan intézkedni kell, sőt a minisztérium segitségét is kérni, hogy az át­futási idő a Tankönyvkiadónál ne legyen ilyen hosszú. Egyetért azokkal a gondolatokkal, amelyeket Eörsi profesz- szor a tankönyvek korszerüsitésévei kapcsolatban kifejtett, valamint a 1 kétlépcsős képzéssel kapcsolatos felvetésekkel. A továbbképzés vizsgálatán dolgozik egy bizottság, amelynek

Next

/
Thumbnails
Contents