Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 7.a.74.)

1972. szeptember 26. I. rendes kibővített ülés

25 ­október 15-ig kell jelentését beterjesztenie. A Lomonoszov Egyetem például nemcsak oktató, hanem egyben továbbképző központ is. Ami azt illeti, hogy a Kar professzorai látják el számos területen a jogi oktatást, kérdés, nem lenne-e szükség oktató képzésre is, nem kell-e ennek megfelelő formáját megkeresni. Hogy oktatóink vállalják ezeket a fel­adatokat, az helyes^ azért jobb, ha innen járnak el az em­berek oktatni, mint ha máshonnan jönnének ide. Nem lehet tehát automatikusan kiszámítani, hogy van nyolc óra okta­tási teher, kaja erre két oktató kell, mert nézni kell azt is, hogy az /llam- és Jogtudományi Kar oktatóinak az egész budapesti jogi oktatást kell ellátniok, sőt arra is tekin­tettel kell lenni, hogy ha egy tanszékvezetőt vagy egy tanársegédet megbiznak valamilyen állami feladattal, akkor ne keletkezzék a helyén ßr. Figyelembe kell venni a külső feladatokat is, amelyek a Karra hárulnak, mert jelenleg a máshová küldött oktatók helyett a többiek szivességből látják el az órákat. Nem lehet ugyanis azt mondani, hogy nem eresztünk el egy professzort a munkaügyi világszer­vezet ülésére, egy nemzetközi konferenciára vagy a kormány tanácsadójaként ide vagy oda. Ki kellene tehát domborítani az Egyetem mint tudományos továbbképző, oktató képaző intézmény szerepét. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a Tanácsakadémián van szükség modern technikai berendezésekre, hanem az ^llam- és Jog- tudományi Karon is. Ami az oktatás korszerüsitését illeti, nincs ezen a téren káosz a Karon, csupán egy hosszú tespedés után megindult valami, ez kavarog most, mint ahogy ez minden forradalmi ujitás velejárója. Ezen a téren rendet lehet csinálni, lehet, hogy ez annak a bizottságnak a feladata lesz, ame­lyet Vékás elvt^rs javasol. A kiscsoportos oktatás terén a tanulmányi osztálynak kellett volna jeleznie a kialakult helyzetet, meg lehetett volna oldani mind a termek, mind az oktatók vonalán. A kiscso­portos oktatás előnyeit feladni nem szabad.

Next

/
Thumbnails
Contents