Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 7.a.72.)

1971. szeptember 14. oktatói értekezlet

- 15 ­3<­\tató évenkénti felújítását biztosítani kell. Benne a kibocsátandó tanrenddel egyező adatközlés történjék arról, hogy az adott foglalkozások a szóban forgó tárgy­ból milyen szintű, vizsgára készitenek elő, szükség esetén az adott vizsga alapvető avagy speciális követel­ményeiről. Az első évre beirt hallgatót /esti-levelező egyaránt/ a vizsga módjáról is tájékoztatni célszerű a sokszorosított útmutatók segítségével. Célszerűnek lát­szik a nem vizsga kérdéseket tartalmazó, de a feldol­gozandó anyagot egészében felölelő téziseknek a kibocsá­tása avagy foglalkozásonként történő közlése is, a többi közt ez is a hallgatók jelenlétének biztosítására szolgál. Biztosítani kell, hogy az esti és levelező tagozatok hallgatói is nagyobb számban vegyenek részt a tudomá­nyos pályázatokban. A pályatételeket célszerű volna a jogi munkahelyek konkrét társadalmi tapasztalatainak feltárását ösztönző módon rögzíteni és az ilyen anyagot eredményesen feltáró alkotásra külön dijat kitűzni. Levelező és esti tagozatos hallgatók doktori értekezé­sének elkészítését is lehetőség szerint ilyen irányban kellene orientálni. Az ilyen tagozaton végző hallgatók esetében a munkahelyi tapasztalatoktól távoleso és nem % kellően megalapozott elméleti értekezések iránt nagyobb követelményeket kell támasztani. Az esti és levelező tagozatos hallgatók vizsgáztatásá­nak folyamatából ki kell küszöbölni a követelményhullám­zást. A szelektáló szerepét teljesíteni nem tudó tansza­kok problémáit évfolyamoktatói értekezlet elé kell vin­ni. fosKiygx Szemeszterenként a tanulmányi osztály яУикгкгг statisztikai adatközléssel biztosítsa e téren a köz­vélemény pontos tájékoztatását. Következik mindebből, hogy az évfolyamok szemesztertkövető oktatói értekezle­tének munkáját az esti és levelező tagozatra is temati­kusán ki kell terjeszteni. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy e tagozatok megbízottaik utján képviseltessék magu­kat a munkaértekezleteken.

Next

/
Thumbnails
Contents