Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
25 К Schmidt Péter: Brósz -^óbert: Vigh József: lül aránytalanságokat jelent, főként a második csoport tárgyai, illetőleg amelyeket véleménye szerint szainá- rium formájában kellene esetleg oktatni. Ezért a következőket javasolta: a dékán szükitse a második csoport tárgyait, az elsőbe tartozókat hagyja meg, hangsúlyőzt továbbá,hogy érvényt kell szerezni annak,hogy a szakosítás nem merev,lehetséges legyen az ágazattól való eltérés. hozzászólását azzal kezdte,hogy Kádár professzor által elmondóttkkkal nagy vonalakban egyetért. Király profes szór felszólalásában viszont ellentmondást lát»mikor sräfear a javasolt megoldások arra irányulnak, hogy a Kari quasi kész jogászokat bocsásson ki. Meggyőződése, hogy ez nem a járható ut. A megoldás véleménye szerint a következő: szakosításra szükség van, de nem az alapképzésben, hane^aggcggyg£gg^kvegyen részt továbbképzésben. /Pl. a tracaretocöZEiák vonatkozásában* /А jelenlegi formában az oktatók ágazati tárgyakat az alapképzésben lévőknek egyszirten lévő elméleti jellegüeknek tartják- a hallgatók viszont nyűgnek. Az államjog okto tásával kapcsolatban azt az észrevételt tette, hogy na nehézségei vannak a jogelméleti bevezető ismeretek hiá nya miatt. A jelenlegi Bevezetés nem oldja meg a problémákat. E tárgyat valamilyen módon meg kellene ercsit és ennek kapcsolatában felvetődik az a kérdés is, hogy nem lehetetetlen az államjogot keresztfélévben oktatni itt viszont az államigazgatási jog oktatásával lehetne probléma. az eddigi vita tanúságaként azt a következtetést vonta le, hogy az egyes tanszékek igényeit csak kompromisszum utján lehet kielégíteni* Egyrészt azt javasolta, hogy részleges tanrend összeállitása során vegyék fel az érintkezést az egyes tanszékekkel és igy talán könnyeb ben meg lehet találni a megoldást. mint a vita során nem jutottak előbbre а пв go ldás felé ezért ennek okát abban látja, hogy különböző célok és eszközök keverednek. Az egyik az intenziv oktatás köve telménye, amely a ^ari Tanács az egyes tanszékek és ok tatók ferőfeszitéseit igényű, de biztosítani kell a