Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
26 ч személyi és dologi feltételeket is. A második problémakör a szakositá?, a harmadik а IX. félév. Az utóbbi vonatkozásában megjggyezte»hogy azt jelenlegi formájában ortopédnak Tehet tekinteni, nem teljes értékű,mert az \ államvizsgákat január 31~ig be kell fejezni, ez rövidi- tett félévet és érdektelenséget szül, melyet alkalmatla. formának kell tekinteni* Az igények kielégitése- véleménye szerint- nem lehetséges. Az ágazati képzéshez ho& zászólva elmondotta,hogy mindenképpen felemás megldás- ról van szó. A speciálizáció és az egységes diploma közötti összeütközés csak a délelőtti tagozaton merül fel. Az esti tagozaton erről szó sincs. így éppen az egységes, egyénlő értékű tagozat-nélküli diploma jogosan felvetné az esti-levelező tagozat saakositásának gondolatát is. Véleménye szerint erre gondolni is borzasztó. Ezért azt javasolta, hogy a szakbizottságok,javaslataik összeállitásánál legyenek mértéktartóak, és várják ki a következő reformot. Sárándi Imre: összefoglalóját azzal kezdte,hogy a Karnak törekednie kell az MM utasításon belül megtalálni a legoptimálisab megoldást. Jó, mindenkinek megfelelő tantervét soha nem lehetett előállítani, érdekösszeütközések mindig is vol tak és lesznek is. Az egyes célokat koncentrálni kell a képzési célokra, melyet a heti óraszám a képzési idő a vizsgák száma behatárolnak.vEzek figyelembevételével a következő határozati javaslatot terjesztette elő: Általánosságban a Kar elfogadja a tantervezetet, a kivá változtatásokkal. Tekintsék azt ideiglenesnek, vagy a most legjobbnak tűnő megoldásnak. Megjegyezte, hegy a vidéki karoknál is hasonló proglémák adódtak e!6: 1/ A Kari Tanács 16 igen, 6 nem szavazattal elfogadta hogy a szakmai gyakorlat két részletben háromháromhetes legyen, а III. és IV. évfolyam után. Először államigazgatási, majd igazságügyi gyakorlaton vegyenek részt a hallgatók, a két gyakorlatra a naptárnál ugyanabban az időszakában kerüljön sor. 2/ A Kari Tanács csupán 5 igen szavazat mellett elvetette azt a javaslatot, hogy az ágazati tátgyak köЯ