Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)

1970. március 17. III. rendes

XT Horváth Pál: i Kovács Kálmán: Kádár MiKLós: Ugyancsak hangoztatta,hogy az I. évfolyam mikénti megfo­gásának rendkívüli jelentősége van, melyet a fellazult eszközökkel nem lehet csinálni. Ezért helytelennek tartj a beszámolók közötti választást. Az első szemeszter nagy problémát ileus, ugyanis hat tárgy van és mindössze 5 köte lező vizsga lehet. A Római jog évvégi összevont értékelő kíván, a Magyar jogtörténdti tanszék azt kifogásolta,hog az első szemeszterre nincs gyakorlat, emiatt kell a vizs tekintettel arra, hogy a nevelési feladatokat csak igy 1 hét megoldani. Egyetemes jogtörténeti tanszék azt .kívánt hogy mindkét félévben jeggyel értékelhető számonkérés le gyen, az első szemeszterben pedig a gyakorlat is szükség ges. A három történeti tárgyon belül kellene a koordiná­ciót megvalósítani elsősorban, de ha nem megy akkor azor kivül kellene megoldani* , Közbeszólt, hogy azt szeretné, ha a jel® légi me go Hás ma­radna, de esetleg évvégén lehetne záróvizsga.félreértés­nek tekintette Horváth professzor reflexióját. Javaslatot terjesztett elő, miszerint a vitám való figye lemmel - amit a Ksr elfogad - tekintsék kísérleti jelle­gűnek. A szakosodás jelen pillatuafeban prchLematikus/példe ul: A. diploma egységes, az ágazati tárgyak változnak és változhatnak, tehát a szakosítást is stabillá tenni nem lehet. Tehát ez nem szakosodás* A hallgatók valódi sza­kosodását a boldogulási lehetőségek döntik el, azaz hog; a hallgató ügyvédnek, vagy ügyésznek megy-e* Véleménye szerint a szakmai működés megismerésének nincs különö­sebb jelentősége a választásban és ehhez még az is jön, hogy az egységes diploma nem jelent elkötelezést. Az a tény, hogy a diploma egységes maradt mutatja,hogy nincs tulajdonképpeni szakosítás. Nem is lehet az egyes ágaza- zatokat elválasztani egymástól, amit a javasolt hozzá­szólások is bizonyítanak. Véleménye szerint a javasolt ágazati tárgyak, kettős arculatot mutatnak,az egyik cso­portba azok tartoznak, amelyek más tudományágak ismerek anyagát követik, pl, kriminálpszichológia, igazságügyi orvostan, stb. a második csoportba azok tartoznak, ame­lyek a három tanrend szerint oktatott tárgy valamely ré sze pl. a bíróságon kívüli eljárások, ez a tárgyakon be- 24 -

Next

/
Thumbnails
Contents