Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.68.)
1969. december 16. II. rendes
- 17 mozgósítani, azonban tolerálja az előrehaladás érdekében azt а kockázatot, ani az előrelátottan bekövetkezhető sőréién velejárója. Természetesen c neggond'lás etikai alapja éppen az a bizalom, meggyőződés, hogy a sőréién a legtöbb esetben el fog maradni. Á büntetőjog mindmáig nem fogalmazta neg közvetlenül, hogy a kockázat nitől függően és milyen mértékben tolerálható, vagy tolerálandó, hanem a büntetőjogon kivül eső területre engedte át a kritérium definiálását. Amennyiben az orvostudomány /és annak segéd- természettudományai/ mindenkori eredményei - az önmagában is veszélyforrásként ható - beavatkozás rendszerinti /de nem kivétel nélküli/ 1 . ■ t igazolják, akkor az általános megfogalmazásban: hasznosnak, társadalmilag Í3 hasznosnak értékeltetvén, megengedett, sőt az orvos számára rendszerint kötelező, /к büntetőjog főreiül- ja szerint: a hivatásból folyó jog gyakorlása, illetőleg kötelesség teljesítése, avagy a végszükség-helyzetben tanúsitott,- egyébként formálisan ,j :b ütköző /: tehát jogellenesnek látszó:/mag at art ás a társadalomra veszélytelen. Minthogy pedig a magatartások egyilcc son lehet a társadalom iszánára hatástalan, azaz: közömbös, - ani nem veszélyes: az hasznos. he/ A donor beleegyezésének az értékeléséhez vezet annak a felismerése, hogy a "rendszerinti11 sikeresség, az eredményes beavatkozás kritériumai szakanyagon lapulnak, olyan szakanyagon, amely a tudomány fejlődésével - szinte - állandóan változik. Ennek a szakanyagnak mindenkori konzisztenciája határozza meg,hogy a beavatkozó orvos magatartása az orvosi hivatásból folyó kötelesség teljesítése volt-c. Amennyiben: igen, akkor a netáni ne- követkoznények gativ esetén nem kiséri az orvos tevékenységét etikai rosszallás, tehát nem követheti jogi rosszallás sem. A tárT
