Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 7.a.56.)
1958. március 8.
- 6 fátok érdekében és nem lát semmiféle indokét a tervezet állásfoglalása mellett. Dr.THEISS EDE egyetemi tanár: A speciálkollégiumok fontosságát szeretné kiemelni, és helyesnek tartja Dr.Welt— n@r Andor professzor elvtárs álláspontját. Ha a súlyozott ^átlag meghatározás már “jogerőre" emelkedett, akkor a speciális kollégiumok a többi kollokviumi tárgyakkal egy nivóra-emelkedhetnek, de az ösztöndíjra ne legyen kihatással. Dr.BEÉR JÁNOS egyetemi tanár: Véleménye szerint a snec. kőirr osztályzatát be kell számítani az átlagba, bár nea szabad figyelmen kiviil hagyni, hogy nea minden spec. kell. értékelhető gyakorlatként. Az ösztöndíj jelenlegi rendszere mellett az két részből áll, a tanulmányi ösztöndíjnak az egész tanulmányi eredményt tükröznie kell, igy a spec. k©ll.- ©n való részvétel inkább Ösztönző, mint visszatartó erő lesz. Az államvizsgákkal kapcsolatban Vigh elvtárssal egyet ért. Figyelembe kell venni, hogy más karokon mi a helyzet e tekintetben. A bölcsész karon csak két tárgyról van szó. Nálunk a hallgatóknak 5 különböző tárgyból kell vizsgát tenni, de szorosan véve háromból, amelyeknek egy napra való koncentrálása komoly nehézséget jelent. A legtöbb hallgató még erős vizsgadrukkal is küzd, ami még inkább kihatással van vizsgájára. Technikailag is nehézségekbe ütközne a leb@ny@litása. Más karoknál egy-egy állaevizsgabizett- ságnak rendkivül kevés hallgatóval kell a vizsgát leb©nyeli tani, nálunk azonban 150-120 hallgatóról van szó, ami szintén mérlegelendő szempont. Nr.NÉYAI^LÁBZLÓ egyetemi tanár: A 8.§ /8/ bek. a pótszigorlat kérdésével foglalkozik. Nem lenne helyes a bizottságra bizni e fontos kérdés eldöntését, egységesen kell kimondani, ho_y milyen esetben kell az egész szigorlatot megismételni. £>r.BROSZ RÓBERT egyetemi docens: A 8.§. /4/ bek;: szerinti -sziJáriát"i. hizotiság összeállitását nem látja technikailag megoldhatónak. Hymodon a szigorlatnak államvizsga jellege lesz. Dr.KÁDÁR MIKLÓS egyetemi tanár: Az egy napon történő államvizsga tehcnikui leb©nyelithatóságára vénátk«zó érvek előtt meg kell hajolni, azt azonban nem hiszi, hogy a munkás-paraszt hallgatók hátrányára lenne ez a megoldás. A szakérettségit tett hallgatóknál ez a lehetőség fennállott, de ma már a jogi kari hallgatók előképzettsége olyan, hogy ez a szem- p©nt nem merülhet fel; az anyag ismeretével az államvizsga idejére készen kell lenniök a hallgatóknak. Nem az egyes vizsgatárgyak közötti 1-1 hét alatt lehet az anyagot elsajátítani. A 8.§ /4/ bek.-vei kapcsolatos tehcnikai kérdésekkel négy héten keresztül foglalkozott, s az megoldhatónak látszik. Az elhangzott felszólalásokból megállapítható, hogy a kari tanácsülés egyetért a stiláris módosításokkal. Ezután az elhangzott észrevételeket a dákán a következőképpen foglalta össze: I. Fejezet. Általános rendelkezések. l.§ /l/ szövegébe be kellene vermi az "elsősorban" szót. "Az egyetemek, főiskolák hallgatód /továbbiakban: hallga—