Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 7.a.56.)
1958. február 1.
10 ro néhány olyan megállapítására reflektálok, amelyek legalábbis vitathatók. Csak egész röviden, részleteiben nem elemzem a kérdéseket. Nézetem szerint, amikor pl. a jogalanyiság kérdését felvet jük,’akkor éppen a történeti nézőpont kötelez arra, hogy belehelyeznedjünk az általunk tárgyalt korba és a kor szempontjából vizsgáljuk a kérdést. Ha igy teszünk, akkor azt.kell mondjuk, ho^y a római iog elsősorban a tulajdoni viszonyokat ismerte és csak későbbi fázis a bérlet uralomra jutása. Végig, a késő posztklasszikus korig a tulajdoni minőség a döntő forma a jogalanyok tekintetében, de ki kell hangsúlyozzam újból, hogy termeszétszerűen azok szempontjából, akikre a jog vonatkozik. Nézetem szerint tehát a jogalanyiság absztrakt fogalma már kialakultnak tekinthető a római jogban. Nézzük csak meg pl. a civitasz-t. Amikor ugyanis elismeró jük, hogy a római civiszt, a római civitászt ezek és esek a meghatározott jogok teszik, akkor végeredményben absztra- hálunk. Ugyanakkor pedig, amikor pl. elismerik, hogy hagyományokat a municipium is szerezhet, bár az nem tud eljárni a saját ügyeiben, nézetem szerint ezzel végeredményben kifejezetten a jogképességet, jogalanyiságot ismerik el. Bizonyos mértékig cikkében később Világhy elvtárs is erre az álláspontra helyezkedik, amikor ezt árja: "A valóságban a kollektiv jogalany intézményét a lómai jog már a köztársaság utolsó századában kifejlesztette a municipornók vagyonjogi alanyiságának elismerésével. Ezt követte a kollégiumok jogalanyiságának elismerése, majd más jogalanyoké." • stb. /Id. cikk 220.old./ Egy másik vonatkozásban sem osztom Világhy elvtárs nézetét. Az kétségtelen, hogy ahhoz, hogy jogokról beszélhessünk,a tulajdonnak már léteznie kell, tehát a tulajdon elsődlegessége nem vitás. Az élet azonban nem ezt látja, nem ezt érzékeli, nem is tudja. Ehhez már bizonyos spekuláció kell, hogy az ember erre rájöjjön. Viszont az, hogy a többi joggal szemben a tulajdon á legtöbb jogosultságot /ha nem is minde/t/ biztosiját ja egy dolog vonatkozásában, ez kézzelfogható, tapasztalható. Ezért tehát, s különösen a romai tulajdonnal kapcsolatosan én helyesebbnek tartom Marton G-éza meghatározását, aki a tulajdon meghatározása alapjául ez utóbbit veszi. Világhy elvtárs szerint a tankönyv helytelen nézőpontból indul ki, amikor a tulajdonvédelmet időben a birtokvédelem elé helyezi. Nézetem szerint Marton professzor ur álláspontja ebben a vonatkozásban is helyes, a rómaiaknál az ősi jogban nem használat van, hanem tulajdon. A gensi közös tulajdon felbomlik családi közös tulajdonra /a familia/ s majd ebből fejlődik ki a paterfamilias magántulajdona. Először is nem találjuk nyomát annak, hogy csak használat lett volna, viszont ugyanakkor nyoma van annak, hogy családi közös tulajdon volt, s hogy abból magántulajdon lett. A 12 táblás törvény azonosítja a gens ás a paterfamilias vonatkozásában <4 szó használatát. Márpedig a gene-ről^tudjuk, hogy a tulajdonos volt, a szóhasználatból pedig éppen ezért következik, hogy a paterfamilias is tulajdonos.
