Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 7.a.56.)

1958. február 1.

- 2 ­vilaghy Miklós<elvtars kritikája általában helyesen eme­li a vita tárgyát kepezo tankönyvnek mind Pozitív, mind negativ oldalait. Valóban említést érdemelnek a tankönyv kiváló pozitívumai a szabatos es szemléltető fogalommeghatározások, a^tankönyv egyes tételeinek külön számokkal va­ló megjelölése/ az anyagnak oly értelemben helyes történeti szem­léletben vafó bemutatása, melyből kitűnik, hogy melyek a régi jog, melyek a praeklasszikus klasz- szikus, posztklasszikus és jusztinianuszi jog in­tézményei stb., a tankönyv rendkívül érthető ás élvezetesnek mond­ható előadásmódja. Mégis^magunk részéről is konstatálni kell annak bizo­nyos általános hiányosságait, amelyekre a referátum is felhívja a figyelmet. így a referátum rámutat arra, hogy "a tankönyv túlsá­gosan a közepes ‘hallgatók színvonalának figyelembevé­telével készült” /5.I./. A referátum e megállapításá­ban van bizonyos igazság, azonban e megállapítást én mégsem merném így fogalmazni.. Adott körülmények közt nagyon jól tudjuk e^zt, hogy ha valaki a Marton-féle tankönyv anyagának birtokában van, annak a római ma­gánjogról igen alapos fogalmai vannak; igen jó alap­vető római jogi felkészültséget jelent e tankönyv ár­ny agának ismerete. A legkiválóbb hallgatóktól sem is kí­vánhatunk lényegében többet, mint amit a tankönyv ad. Egy azonban kétségtelen és itt szorul bizonyos átfo­galmazásra a kérdéses megállapítás: a tankönyv nem ad kellő útbaigazítást arra, hogy a hallgató a kutatómun­kában elinduljon. Már lektori véleményemben is felve­tettem azt, áogy kívánatos volna a forráshelyek pontos megjelölése ás a vonatkozó irodalom megjelölése. Gon­doljunk itt Személyi .Kálmán tankönyvére, amely bár di­daktikai szempontok tekintetében jelentősen elmarad e tankönyv mögött, azzal a kiváló tulajdonsággal rendel­kezik, hogy a forráshelyek pontos megjelölésén kívül minden fejezethez irodalmat közöl, nem is elégedve meg azzal, hogy csupán egyszerű bibliográfiát adjon, hanem a bibliográfiát legtöbbször a rokonnázetek szerint cso­portosítja. leljesen egyet kell értenünk viszont a referátum azon megállapításóval, hogy a tankönyv bizonyos fogalmakat mintegy időfelettien mutat be, bár meg kell jegyeznünk, hogy a korábbi kiadásokkal szemben a jelen tankönyvben több olyannemü módosítást hajtott végre a szerző, amely e hiba kiküszöbölése felé történt lépésnek tekinthető. Fém tudunk azonban egyetérteni a referátum azon megál­lapításával, hogy’ a tankönyv ne fejtené ki azt, hogy a birtok két főhatása, a possessio ad usucapionem, s a possessio ad interdicta a romai jog vonatkozásában mint­egy időfelettien volna bemutatva. A 522. pontban ui., amely a római birtokjog kifejlődését* történeti síkban mutat ja be, rámutat a szerző arra, hogy a tulajdonszerző ha­tás már a XII. t. törvényben jelentkezik, s csak jóval későbben, a nagy romai családok által elfoglalt tuger publicus-részek feletti tényleges hatalom védelmében •A

Next

/
Thumbnails
Contents