Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 7.a.54.)

1956. január 28.

A tanulmány egyes tételeit és megállapításai különösen az állam-és jogelmélet rendszeréről kifejtett elgondolása it bírálókkal szemben a vita végén annak mintegy befejezéseként a dolgozat szerzője által kifejtettekkel egyetértő - VILAGHY MIKLÓS - a kar dékánja által a vitát bezáró szavaiban "fiataloknak" nevezett csoportja kísérelte meg a dolgozat alapvető nézeteit megvédeni és a Samu Mihály által kifejtetteket további érvekkel megerősíteni. A ta nulmány álláspontját vallották az állam és jogelmélet rendszerének kérdésében: Világhy Miklós, Péteri Zoltán és Peschka Vilmos. Samu Mihály a vitában elhangzottakra válaszolva a tanulmányában foglalt főbb tételeit, továbbá a dolgozat álláspontját támogató érvekre hi- vatkozva reflektált a munkája egyes alapgondolatait bíráló megjegy203

PESCHKA VILMOS kifejti, hogy a tanulmánynak az állam-és jogelmélet rendszeréről vallott álláspontjáéi szemben a birálfc lényegében háromféle ellenvetést tettek. Elsősorban a Samu által kidolgozott uj rendszer veszélyeire hivatkoztak, azonban hogy melyek is tulajdonképpen ezek a veszélyek, nem mutattak rá, ami azt látszik jelezni, hogy ilyen veszélyek konkrété vagy egyálta Ián nincsenek vagy még a birál-ók maguk sem tudják azokat ténylegesen felsorolni és igy itt is, mint általában az ajtói való idegenke dés érzése sugalja a veszély gondolatát. Nem kétséges azonban, hogy ennek a rendszernek tényleg van egy nagy veszélye*, de ez a veszély egyáltalán nem rejt magában káros következményeket, sőt csak termén nyitőleg hathat az állam-és jogelmélet tudományának további fejlődé sére. Ez a veszély pedig nem más, mint az, hogy ha elfogadjuk Samu elgondolását, akkor az állam-és jogelméletnek egész sor alapvető, e dig még ki nem dolgozott fogalmát és kategóriáját kell tudományos módszerekkel kimunkálni, ami kétségtelenül nagy és felelősségteljes munka veszélyével fenyegeti az állam-és jogelmélet művelőit, ügy gondolja azonban, hogy e^y ilyen veszélytől semmiképpen sem szabad megriadni, sót az állam-es jogelmélet művelőinek minél inkább arra kell törekedniük, hogy ezt a veszélyt a lehető leggyorsabban élőidé zék és ezzel elősegítsék az állam-és jogelmélet tudományának fejlődését.

Az állam-és jogelmélet uj rendszerével szem ben kifejtett másik érv a szovjet jogtudomány által kimunkált rendszerre és a szovjet állam-és jogelmélet művelőinek egyes megállapításaira való hivatkozás volt. Tekintettel a szovjet állam-és jogelmélet művelői között újabban lezajlott élénk vitákra és legkülönbözőbb álláspontokra, nyugodtan elmondhatnék, hogy manapság az a hely zet jött létre, hogy nem is kell különös erőfeszítést kifejteni ahhoz bármely vitás kérdésen bizonyos álláspontnak a szovjet jogtudomány valamely művelője által kifejtett nézetét hozhassuk fel tételünk bizonyítására. A rendszer kérdésében a szovjet állam-és jogelmélet uralkodó álláspontja valóban nem egyezik a tanulmányban kifej tett rendszerrel. Ez azonban még a legkevésbé sem bizonyítja sem az uj rendszer helytelenségét, sem a régi helyességét. Az állam-és jogelmélet jelenleg általánosan elfogadott rendszerét kritikai szem mel nézve nem nehéz észrevenni annak következetlenségét, sőt sokhelyütt elméleti zűrzavarnak és káosznak teret nyújtó jellegét. Az Arzsanov—féle 1949« évi tankönyv és a készülő /a vita óta már megje lent,/ szovjet tankönyv rendszere két vonatkozásban is következetlen Egyrészt az állam-és jog történeti kialakulásának és fejlődésének menetét logikátlanul és történelmietlenül elmetszi azzal, hogy az állam és jog keletkezésének tárgyalása után egyes alapvető fogalmakat vizsgál es csak ezután folytatja az állam—és jog történeti típusainak elemzeset, elvágva az állam—és a jog történeti típusainak elemzését, elvágva az állam és a jog keletkezésének a vizsgálatát az elsőnek kialakult államés jogtipus, a rabszolgatartó állam es jog elemzésétől. Másrészt következetlen akkor, amikor csak az ál-