Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 7.a.54.)

1955. december 3.

ban bizonyos visszaesés mutatkozott* Bégen az érettségi tulajt!önképen az egyetemi felvételt jelentette, csak ké­sőbb süllyedt le a középiskolák befejező szintjére* A középiskolai nevelés - véleménye szerint - nagyon hiányos* Bem megfelelő a középiskolai tanári gárda. A nevelési terveknek .csak akkor lesz meg a megfelelő haszna, ha ott kezdjük el a nevelést, ahol kezdenünk kell* Ä magolással kapcsolatban az a véleménye, hogy ezt addig nem lehet megszüntetni, amig a hallgatók nem tanulnak meg olvasni* Hagyon kevés könyvet olvasnak hall­gatóink és nehéz őket rávenni az olvasásra* Ezen segiteni kell* VAS TIBOR egyetemi tanár rendkivül fontosnak tart­ja e kérdésnek a kitűzését és komolynak tartja Theiss elv­társ referátumát. Az a tapasztalata, hogy az I. éves hall­gatók nem tudnak tanulni és itt van a visszaesés magyará­zata. Megvannak a képességeik és képesítésük, de meg kell őket tanitani a tanulás módszereire. Egy nagyobb egység tanulására vagy párhuzamosan több tárgy tanulására kell őket nevelni. Feladatunk az is, hogy a mai kari tanácsülés eredményét a hallgatók felé megfelelő módon továbbítani tudjuk. Meg kell tanitani őket jegyzetelésre, az anyag megtanulására, továbbolvasására stb. Bá kell nevelni őket a szenvedélyes tanulásra, nem a mechanikus emlékezésre kell őket rávezetni, hanem az érdemi elemzést kell bennük fokozni. Sajnos az időhiány is nagyon hozzájárul ahhoz, hogy' a' hallgatók nem megfelelően tanulnak. Fagyon szét- forgácsolódik az idejük© Vannak az I. évfolyamon olyanok, akik teljesen elvesznek a szaktanulásban, viszont vannak olyanok, akik túl sok felé érdeklődnek és nemJ tudják meg­tanulni a saját tárgyukat. Bem tudnak eléggé koncentrálni, nem tudják a tanultakat eléggé visszaadni, nem tudnak^ fogalmazni, helyesen Írni stb* A gyakorlati órákon^arány­lag elég jó, amit mondanak, de pontatlan a kifejezésük, magyartalan a stilus, általában felszines és hányaveti a feleletük. Már az I. éven nagyon fontos a hallgatóságot a helyes tanulás módszereire rávezetni. * A tudományos munka kérdése - mondottá - össze­függ az oktatással és a hallgatók tanulásával is* Nekünk már az I. perctől kezdve arra kell törekednünk, hogy fel­ismerjük a hallgatók képességeit. HAJDÚ GYULA egyetemi tanár Theiss elvtárs tanul­mányát nagyon mélyreható pedagógiai munkának tartja, de a cimet kifogásolja: Az egyetemi tanulmányok elmélete cim jobban ráillene. Javasolja elsősorban az egyetemi tanulás módszerei vezérfonalának kidolgozását* Egyet­ért Vas elvtársnak azzal a kijelentésével, hogy a hall­gatók sem koncentrálni, sem magukat megfelelően kifejez­ni nem tudják* Meg kell követelnünk az anyag jó vissza­adását. A tanulási módszerek kidolgozása is Theiss elv- társba vár.

Next

/
Thumbnails
Contents