Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1954-1955 (HU ELTEL 7.a.53.)

1954. december 18.

irányuló kísérletek között részletesen beszél az Európai Vé£ delmi Közösségről is, mely ma már végérvényesen hal,ott és a könyv ezzel kapcsolatos részei elavultnak tekintendők. A tankönyv nem egy esztendőre, hanem hosszabb időre készül, a túlzott aktualiiálás tehát nem frissesiti, hanem idő előtt megö- regiti. A tankönyv sohasem tartalmazhatja az egyetemi előadások anyagát, hanem azoknak csupán vezérfonalát képezi. Az a- nyag aktualizálását, a napi politikai eseményekkel való megvilágítását n^m a tankönyvben, hanem az előadások keretében kell elvégezni, amelyeknek frissességével, up to date mivoltával a legjobban megirt tankönyv sem versenyezhet.

Az a körülmény, hogy a tankönyv Írása folyamán nem mindig sikerült megtartani a külpolitika és a nemzetközi jog viszonyának helyes arányú taglalását, szerintem nagyrészt a nemzetközi jog forrásainak feldolgozásával, helyesebben a feldolgozás bizonyos fokú elnagyolásával függ össze. Ez nem annyira az erről szóló igen rövid, alig 2 oldalas fejezet hibája, mint inkább az egész tankönyv szerkezetéé, tematikájáé és a hibánké is, akik a jegyzetbirálatok alkalmával nem figyeltünk fel eléggé erre a*hiányosságra. A nemzetközi szerződésekről szóló VII. fejezet és természetesen a VIII. is, a szerződések vonalán ezt a hiányosságot kiküszöböli, nem igy áll azonban a helyzet a szokásjoggal, mely a közel 500 oldalas tankönyvből mindössze 1/2. oldallal kénytelen beérni, ami semmiesetre sem elegendő a szokásjoggal kapcsolatos problémák megvilágításához A nemzetközi jog nagyobb része ma is szokásjog, melynek kialakulását, a nemzetközi szerződésekhez való viszonyát - a VII. fejezetben érintett u.n. szerződésrontó jellegét - alaposan ki kell fejteni. Ugyancsak nem tekinthetjük kielégítőnek a jog általánosan elismert elveiről szóló részt sem. Az erre szánt bekezdés ugyanis nem a jog általános elveiről, hanem a nemzetközi jogi elvekről beszél, ami kétségtelenül két különböző dolog. Hiányzik a nemzetközi jogszabályok területi határszerinti felosztása, az egyetemes, regionális, a partikuláris nemzetközi jog igen fontos és időszerű kérdéseinek megvilágítása is.

Nem érthetek egyet továbbá a szuverénttásról szóló fészken foglalt számos megállapítással sem. A tankönyvben Hajdú elvtárs lényegében megismétli azt a gondolatmenetet, amelyet már awSchuman/-terv és a szuverénitás" c..müvében kifejtett és.amelynek értelmében az állam szuverénitását a nemzeti szu- verénitásm^a nemzetek önrendelkezési joga kifejezésének tekinti és ennek következtében az állami szuverénitás intézményét e kérdés tárgyalása során a nemzetek önrendelkezési jogából vezeti le. Ezek a tézisek számos ellenvetésre és élénk vitára adhatnak alkalmat, igy az 1953* sze/ptember 26-án rendezett kibővített kari ülés alkalmával is és a könyvről Írott több ismertetés is hangot, adott ezeknek. Nem célom, hogy e vitát most ismét felelvenitsem és részletesen ismertessem a felhozott épveket és ellenérveket, csupán elismétlem a kari ülés alkalmával már elmondott nézetemet, mely szerint az állami szuverénitás nem a nemzet önrendelkezési jogának valamiféle vetülete, velejárója, hiszen intézménye és fogalma jóval a nemzetek kialakulása és a nemzetek önrendelkezési jogának elismerése előtét alakult ki és a nem nemzeti államok szuveréni- tása sem mellékes, elhanyagolható kérdés. Ez egyébként magából a könyv anyagából is kitűnik. A történeti fejlődést tárgyaló II. fejezetben a szerző "Az állami szuverénitás” c. részben ismerteti a személyi uralom hűbéri felfogásának hát- térbeszorulását, Szanyin, Machiavelli és Bodin tanításait,