Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1946. december 18.

- 29 ­gos megszerzésének megengedését és az 1943/44. I. szabálytalan félévének be­számítását, valamint az 1947. évi január havi III. alapvizsgára bocsátását kéri. Előadó javaslatára 39./ 522/1946-47. d. sz. Tárgy: QUITTNER OTTÓ kérése. Előadó: Dr. NIZ3RLGV3ZKT ENDRE ny. r. tanár. Folyamodó Karunk 266/1946-47. d. sz. határozata ellen a vallás- és köz- . oktatásügyi miniszter úrhoz fellebbezés­sel élt. A nevezett a vonatkozó rendelke­zéseken túlmenően 2 felév elengedésben részesült, a III. félév elengedésére i- rányuló kérelme azonban a Kar részéről elutasittatott. Ez ellen a döntés ellen a Kar kimondja, hogy a II. alapvizsga eredményének a leckekönyvbe bevezeté­séhei; kari engedély nem szükséges,sőt az esik kifogás alá, hogy ez a beveze­tés mindeddig nem történt meg. Kimond­ja továbbá, hogy az 1943/44. tanév I. félévének lezárását, tekintettel az emlitett félév vegén fennállott rend­kívüli állapotokra, megengedi. Minthogy pedig a folyamodó a végbizonyitvány kiadásakor szabálytalan félévének be­számítására katonai szolgálatának iga­zolása esetében pedig félév elengedé­sére is számíthat, a Kar a folyamodót a januári III. alapvizsgára bocsátja.

Next

/
Thumbnails
Contents