Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1946. december 18.

a Kar elhatározza, nogy a folyamodó *ér­v\ vényét az alábbi felterjesztés kisérésé­ben terjeszti fel a vallás- és közok­tatásügyi miniszter úrhoz: MINISZTER TJR! QUITTNER OTTO joghallgató minisz­k ■ 4i ^ / tér úrhoz intézett folyamodványát fel­terjesztve jelentem, hogy karunk semmi alapot nem lát arra, hogy nevezett a már elengedett két feléven felül to­■ vábbi félévelengedésben részesüljön. A rendkívüli viszonyok közt elszenvedett tanulmányi vesztesége ugyanis hat fél­evet tesz ki es igy az 51GC/1945. M.E. sz. rendelet 4. §. /: 1 :/ bekezdés b./ pontjában foglalt rendelkezés szerint akkor is csupán két félév elengedésben részesülhetneha veszteségét tanulmá­nyai megkezdése után tanulmányainak megszakításával szenvedte volna el. Minthogy azonban az akadály érett­ségi vizsgájának letétele és első bei­ratkozása közé esett a 74.1CC/1945. Tkm. rendeletén karunk - tekintettel . ismételt beiratkozási kisérletere es i deportálására - méltányosságból túl is lépett, amikor a folyamodót két félévé­nek elengedésében részesítette. Karunk éppen ezért kénytelen a folyamodó ké­fclyamodik a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úrhoz. Előadó javaslatára

Next

/
Thumbnails
Contents