Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)
1945. június 12.
- 14 Azért javaslok hat-hónapos időközöket, mert igy a jelölt a nehezebb, jogtudományi doktorátushoz szükséges vizsgákat is leteheti 3 év /s36 hónap:/ alatt s igy a két-éves esti tanfolyamot is beleszámítva. 5 év alatt készül el, vagyis ugyanannyi idő alatt, mintha é- rettségi után a négy-éves jogi tanfolyamot hallgatta volna s a reá következő u.n. szigorlati évben tette volna le a három jogtudományi szigorlatot. A munkás-hallgató tehát ugyanannyi idő alatt végezhetne, mint az érettségizett rendes j oghalIgát ó. Az említett hat-hónapos időközök természetesen csak minimális i- dőközöknek volnának tekintendők. Aki ennyi idő alatt az egész anyagból elkészülni nem tud, az akkor jelentkeznék vizsgára, amikor magát jól-elkészültnek érzi. 2./ A jogi tanulmányok nem i- gényelnek sem demonstrálást, sem kísérletezést, sem semmiféle olyan tudást, ami könyvekből ne volna megszerezhető. Azokról, akik a két-éves esti tanfolyamot jeles vagy kitűnő eredménnyel végezték el, fel kell tehát tételeznünk,hogy rendelkeznek azzal a szellemi képességgel, amely az elemi jogi tudásnak e tanfolyamon történt elsajátítása után, képessé teszi őket arra is, hogy a rendes jog- és államtudományi diplomához megkívánt tudást magán-utón, olvasmányok utján, könyvekből sajátítsák el.