Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 7.a.32.)

1932. április 20. V. rendes ülés

b I. FELSŐBB HATÓSÁGTÓL ÉRKEZETT ÜGYIRATOK 1./ 2014/1931-32. d. sz. Ä vallás- és közoktatásügyi Minisz­ter Ur 15295/1932. IV. sz. leirata, mely­ben utalva a Karnak a jogi oktatás reform­ja kérdésében hozott határozatára, felszó- litja a Kart, hogy álláspontját vegye új­ból fontolóra és erről 1932. április hó végéig tegyen felterjesztést. DÉKÁN jelzi, hogy tudomása szerint más egyetem is, mely a reformjavaslatot i- dőszerűtiennek jelentette ki és azzal ér­demileg nem foglalkozott, kapott hasonló leiratot anélkül azonban, hogy a válasza­dásra részére a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur terminust tűzött volna ki. A rendeletre tekintettel azonban most már szükségesnek tartja, hogy a Kar a reform­mal érdemileg is foglalkozzék és javasol­ja, hogy az e tárgyban kiküldött 3 tagú bi­zottság, a DÉKÁN és Dr. ANGYAL PÁL profes­sor kiküldésével 5 tagúvá egószittessék ki. Dr. vitéz MOÓR GYULA ny. r. tanár szerint a reformjavaslat alapos tárgyalása elől a Kar most már nem térhet ki, de azt a kitűzött rövid idő alatt nem lehet elvé­gezni. Inditványozza, hogy a dékán vezeté­se alatt Dr. ILLÉS JÓZSEF és Dr. TOMCSÁNYI MÓRIC ny. r. tanárok küldöttségileg keres­sék fel a vallás- és közoktatásügyi Minisz­ter Urat és kérjék tőle a terminusnak jú­nius közepéig való kitolását és kérdezzék meg, hogy vájjon a közismert állampénzügyi helyzet mellett lehet-e arra számitani, • •

Next

/
Thumbnails
Contents