Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1910-1911 (HU-ELTEL 7.a.11.)
1910. október 26. II. rendes ülés
államról emlékezett meg, kijelentve, hogy " Oestérréich-Ungarn" M Doppelstaat M. Mindez persze nem ment köny- nyen. Hogy szőlő külön beszéljen Magyarország nevében, lehetetlen kívánság lett volna,amikor más nagyobb és a, tudomány terén kiválóbb államok képviselői sem beszélhettek külön- külön. Az pedig szintén lehetetlen volt, hogy szőlő az osztrák egyetemek nevében is beszélJen,mert-minden egvébtől eltekintve- ez esetben németül kellett volna, beszélnie, mint- ahogy- a.z egy román csoport beszélt csak franciáula többi, ha más nyelven kezdte is, de németül folytatta. A la.tin nyelvet sem használta senki, azt a, németek csakis mint irásnyel- vet veszik figyelembe és mint ilyent használtak is egyetemünknek a berlini egyetemhez intézett üdvözlő iratában, melynek szövege csodálatoskép majd szőszerint egyező a.z annak idején a lipcsei egyetemhez intézett iratévad. Elnöklő dékán ur dr. K. ICOváts Gyula, ny. r, tanár azon kijelentésére, högy felszólalásának oka az is, hogy szőlő indítvány alakjában a szenátus elé akarja vinni ezt az ügyet-meg- Jegyzi, hogv az ügyből kifolyólag va.lőban a tanács elé inditványnyal készül lépni anélkül azonban, hogy