Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

viszont külpolitikájáért ítélte el. Bírálatának lényege a következő: a Kijev megszerzésére irányuló törekvések, melyek Andrejnek, Vlagyimir Monomah unokájának személyes és nagyra törő elképzelései voltak, semmiképpen sem kapcsolódtak a szuzdali bojárok mindennapos érdekeihez. Minden hadjárat az északkeleti gazdasági élet rendjének megzavarását idézte elő, nem is beszélve arról, hogy ezeknek a nép számára milyen súlyos pusztító hatásuk volt. A Kucskovicsok összeesküvését (1174) megelőző öt év alatt Bogoljubszkij öt távoli hadjáratot indított. Ez idő alatt, a legszerényebb számítások szerint is, a seregeknek kb. 8000 kilométert kellett megtenniük (erdőkben, mocsarakban és vízválasztókon keresztül), vagyis csak a célhoz való eljutásra nem kevesebb mint egy évet kellett elvesztegetniük, nem is számolva a hosszú ostromokat, s ráadásul három hadjárat sikertelen volt, majd így zárta eszmefuttatását: nem meglepő, hogy ez az uralkodás a bojár arisztokrácia fegyveres felkelésével és a tőle független népharagnak a fejedelmi közigazgatás képviselőivel szembeni kinyilvánításával végződött.

,

ü Ribakov Andrej Bogoljubszkijt nehéz természetű, hatalomra vágyó és energikus fejedelemként mutatta be, továbbá rendkívüli államférfinak tartotta, aki egyben hadvezér valamint író is volt. Külön kiemelte, hogy Andrej udvarában irodalmi tevékenység folyt, s uralkodásának idejéből évkönyvrészletek maradtak fenn.

3

1 Az 1980-as évek második felében egyrészt P. P. Tolocsko foglalkozott részletesen a bennünket érdeklő kérdéssel. Nem értett egyet B. D. Grekovval, aki Bogoljubszkijt ugyan nem tartotta rendkívüli uralkodónak, tevékenységében mégis olyan vonásokat fedezett fel, melyek a fejedelmet Moszkva későbbi államférfiaihoz hasonlították. Tolocsko úgy vélte, * Grekovnak és kollégáinak mindössze az adott alapot arra, hogy Bogoljubszkijban az államférfi új típusát lássák, hogy ő saját oblasztyában (fejedelemségében) egyeduralomra, az egész Ruszt tekintve pedig a rangidősségre törekedett, majd az ukrán kutató a következő magyarázattal támasztotta alá álláspontját: a fenti célok elérését a Bogoljubszkij számára nem megfelelő fejedelmek és püspökök elűzése, valamint az engedetlen bojárokkal való leszámolás kísérte. Ebben azonban semmi új nem volt, hasonló jelenségek jellemezték a politikai helyzetet a többi orosz területen is. Csak elképzelhető, hogy Andrej sikerei jobban érzékelhetők voltak, mint kortársai sikerei, de nyilván gyengébb ellenállást is tanúsítottak vele szemben. Sem a vazallus fejedelmek, sem a hatalmas földbirtokos arisztokrácia, sem a püspökök nem tudtak még mély gyökeret ereszteni a viszonylag fiatal Rosztov-Szuzdali Fejedelemségben, nem jelentettek olyan politikai erőt, mint Kijevben, Novgorodban, Halicsban és Rusz többi régi központjában, s Bogoljubszkij nem attól cselekedett szabadabban, hogy a szuzdali földön megszűnt a régi 176