Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

meg, a görögkeleti rítus szerint. így a Kijevi Rusz a bizánci kereszténységhez kötődött, élén a kijevi metropolita állt. Délkelet-Európa hasonlóképpen bizánci érdekszféra volt, kivétel ez alól nyugati része, Horvátország, amely némi vívódás után a latin rítusú kereszténység mellett kötött ki. A horvátok a IX-X: század folyamán egyaránt voltak bizánci, keleti frank (német) és velencei fennhatóság alatt, majd a XI. század végén a Magyar Királyság hódította meg Horvátországot. Szerbia és Bulgária közelebb volt a bizánci birodalomhoz, így a görögkeleti egyházhoz csatlakozott. Bulgária esetében Borisz fejedelem 866-ban vette fel a kereszténységet. Kezdetben nem volt önálló a bolgár egyház, de később rövid időre ezt is elérte. Bulgária eredményesen harcolt a X. századig a bizánci fennhatósági törekvések ellen, a XI. század elejére azonban legyűrték ellenállását. Ha Európa hatalmi viszonyait röviden összegezni akarnánk, azt mondhatnánk, hogy a IX. században a széthulló Karoling birodalom és a bizánci birodalom számított e térségben a leghatalmasabbnak. A magyar honfoglalást, s részben a kövétkező félévszázad kalandozó sikereit e két birodalom belső problémái tették lehetővé, illetve könnyítették meg. A X. század második felére a Karoling birodalom legerősebb része Német-Római Birodalommá szerveződött, Bizánc pedig kezdett az erős bolgár állam fölé kerekedni. A XI-XII. században e két birodalom meghatározó szerepet játszott a Kereszténység államai között, elsősorban velük kellett számolnia a magyaroknak és a XI. század elejére kifejlődő magyar államnak is. Európa és a magyarsúg kapcsolatrendszerét vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy kezdetben, a IX. század második felében és a X. század első felében vagy első kétharmadában e viszony alapvetően elutasító jellegű volt, konfliktus jellemezte mivel két különböző civilizáció és mentalitás találkozott. A honfoglalásig Európa államai csak felületesen ismerték a magyarokat, hiszen csak alkalmi és ritka kalandozások révén találkoztak velük. Jellemző, hogy Regino 908-ban befejezett Krónikájában a 889-es évhez tett, magyarokról szóló tudósításában ismeretlen népnek nevezi őket, holott 862ben már Német Lajos országát pusztították, s 881-ben Bécs környékén kalandoztak, majd a 890-es években három kalandozó hadjáratot is vezettek (892-ben, Morvaországban, 894-ben Pannóniában és 895-ben Bulgáriában). A honfoglalás után szaporodtak az érintkezések, hiszen a magyarok 895 és 970 között számos, kb. 43-ra becsült kalandozó hadjáratot vezettek, tülnyo'mórészt a keresztény Európa ellen, bár néhány akciójuk az iszlám Hispániát és a pogány fehér horvátokat is érintette. A fosztogató, rabló hadjáratok java része 955-ig Nyugat, a katolikus Occidens ellen irányult, s csak kisebb része délkelet, az ortodox Oriens ellen, viszont 955 után csak errefelé vezettek hadjáratokat. A keresztény Európa e fosztogató, dúló akciók során rettegett és gyűlölt ellenségként ismerkedett meg a magyarokkal, akiknek nyelve, * 10