Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kaló Ferenc: „...Örök hála az itáliai risorgimentonak..."

az olasz katolikusoknak a politikai életben való részvételt, az ő pápasága idején volt az I. vatikáni zsinat (1869-70), amelyen elfogadták a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját. Az itáliai események szereplői közül Herzen számára messze legszimpatikusabb Angelo Brunetti Cicerovacchio (1800-1849), egy egyszerű szállítómunkás, aki az 1846—47-es népmozgalmak egyik szervezője, vezetője volt. Történelmi személy, de Herzen lelkesült ábrázolásában „népmesei" jegyek is fellelhetők alakjában. Brunetti az a római népvezér, a becsületes római plebejus, aki közel áll a néphez, ismeri szándékát. Politikai tisztánlátás jellemzi, ugyanakkor ravaszság is, ily módon az uralkodó köröket is képes befolyásolni. Ő az, aki kritikus helyzetekben is talál megoldást. Makulátlan tisztasága, egyszerűsége legendát teremtett a nép körében. Cicerovacchio az antik néptribun és az orosz népi hősök összes jó tulajdonságának hordozója, azok szerencsés ötvözete. Jellemét, az ügy iránti odaadását jól illusztrálja az alábbi epizód: amikor a milánói felkelés megsegítésére Rómában önkénteseket toboroztak, megjelent Brunetti is, tizenötéves fiával együtt. Mivel tudomására hozták, hogy rá Rómában nagyobb szükség van, mint katonaként Lombardiában, így szólt: „Itt a fiam, húsom és vérem, a hazának ajánlom."

1

9 Az antik hősökre emlékeztető jelenet magát Herzent is könnyekig meghatotta. (Brunetti fegyverrel vett részt a Római Köztársaság védelmében, majd a bukás után Garibaldival együtt a velencei forradalom védelmére sietett, de elfogták és fiaival együtt az osztrákok agyonlőtték.) A Franciaországban tapasztalt passzivitás után Herzent elragadtatással töltötte el az Itáliában megélénkült politikai élet. Már Rómába utaztában feltűnt neki, hogy az itáliai városokban az egyszerű emberek is politizálnak, Livornoban pedig leplezetlen csodálattal vette szemügyre a polgárőrség (civica) tagját, „az il popolo armato"-t.

2

0 Mind Rómában, mind Nápolyban szemtanúja volt tömegdemonstrációknak, s ezekről lenyűgöző képeket festett. A népmozgalom (Oroszország után nem csoda) annyira újnak, másnak, szinte hihetetlennek tűnt, hogy ezekről csupa dicsérő, lelkesült szavakat olvashatunk. A nép megmozdulásai - már a forradalmak előtt is - befolyásolták, előrelendítették az események menetét. Herzen ábrázolásában a tömeg méltóságteljes, fegyelmezett és nyugodt maradt akkor is, amikor megbántották. (A pápa 1847 december 31-én nem mutatkozott az őt éltető tömeg előtt.) A nép megbocsátó, ezek után, 1848 január 2-án a húszezer ember ugyanolyan fegyelmezetten vonult Róma utcáin - áldást kérni, pedig sehol egy rendőr, csendőr, a polgárőrség tagjai pedig együtt vonultak velük. A Nápolyban történtek Rómában is tömegmegmozdulást szítottak; 1848 február 3-án, a pápai sárga-fehér kokárda helyett a háromszínűt tűzték ki, az ujjongó nép bejárta a várost, de a pápai lakosztályhoz már nem ment el. 174