Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kaló Ferenc: „...Örök hála az itáliai risorgimentonak..."

A Nápolyi Királyságban a már említett alkotmány aláírása, a király esküje még a rómainál is hevesebb ünneplést, demonstrációt eredményezett, amelyen a délitáliai temperamentum minden kelléke (fáklyásmenet, sapkadobálás, kipirult arcok, csillogó szemek, örömükben könnyező, ölelkező ismerősök, ismeretlenek) látható volt. A „Viva la costituzione e i maccaroni!" kiáltások pedig a nápolyiak humorát is jelezték.

2

1 De Herzen azt is meglátta, hogy a tömeg nemcsak visszafogott, ünneplő tud lenni, hanem öntevékeny, félelmetes erő is. Amikor Rómába eljutott a milánói felkelés, illetve az osztrák ellenlépések híre, a felháborodott római lakosság leverte az osztrák követségről a címert, azt meggyalázták, szamár farkához kötve vontatták Róma utcáin, sárral dobálták, majd a fegyverraktárhoz indultak, hogy önkéntesként fegyverrel harcoljanak Lombardia függetlenségéért, egyszersmind Itália egységéért. A toborzásról, a hazafiúi lelkesedésről Herzen szemléletes leírást adott: Gavazzi páter energikus, tüzes szónoklata a Colosseumban, kamasz fiúk romantikus tettvágya, beiratkozása a lombard osztagba, szürkületben lobogó fáklyák, széllengette zászlók. Az olvasó valóban úgy érezheti, maga is jelen van, személyesen éli meg a felemelő eseményeket, a hősies odaadást. A pezsgő-forrongó itáliai politikai élet 1847 végén, a tettekbeforduló, szemtanúként átélt események 1848 első hónapjaiban Herzent várakozásokkal töltötték el, hitet adtak neki Itália jövőjét illetően. Mégis a párizsi és az azt követő forradalmak fejleményei arra sarkallták, hogy az új reményeket tápláló, Európa forradalmainak serkentőjévé lett francia fővárosba siessen. A forradalmak központjában a reménytkeltő napok után a júniusi események következtek, amelyekből Herzen messzevezető, bár nem mindenben helytálló, következtetéseket vont le mind Európa forradalmiságát, mind Oroszország jövőjét, küldetését illetően. Az itáliai levelek a szovjet történettudomány részéről - több értékelő megnyilatkozás mellett - kritikai észrevételek sorát kapták.

2

3 Herzen „romantikus lelkesedése, ifjúkori álmainak újjáéledése" nem mindenben tárgyszerű megközelítést eredményezett. „A tömeg alatt a városi lakost érti, látja", „a parasztság bemutatása hiányos és szubjektív, mert rokon vonást keresett és talált az itáliai és az orosz paraszt között", „nem talált okot a parasztság passzivitására". „Nem fordított kellő figyelmet a szociálisgazdasági viszonyokra, tényezőkre"; „nem látta helyesen az osztály tartalmat, a felszabadító mozgalom burzsoá jellegét"; „az itáliai burzsoázia idealista talajon állott." „Herzen túl nagy ahhoz, hogy az igazságon kívül más emlékműre legyen szüksége" - írta Stanislav Brzozowski. Változtatva a mondaton: túl nagy ahhoz, hogy mentségre, felmentésre lenne szüksége. Mégis: ki látta, ki láthatta akkor és ott a fenti felvetéseket? Az események sodrában érzékelhetőek voltak-e az osztályviszonyok, az osztályellentétek mélységei? Nem kerülhettek-e másodvonalba a függetlenségi, nemzeti eszme, felbuz175