Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kaló Ferenc: „...Örök hála az itáliai risorgimentonak..."

A börtön, száműzetés, rendőrségi felügyelet, a gondolatot és szót béklyóbakötő orosz viszonyok 1847 januárjában Oroszország elhagyására késztették Herzent. A nehezen megszerzett útiokmány a német területekre és Itáliába szólt, Herzen azonban a nagy forradalom bölcsőjéhez, a francia fővárosba sietett. Az örömteljes első napok, hetek után a csalódás, a kiábrándulás képeivel találkozunk a barátainak címzett, de közlésre szánt írásaiban. (Levelek az Avenue Marigny-ról, 1847 május 12-1847 szeptember 15.) A reményvesztettség okai, a polgári fejlődést megkérdőjelező kitételek abban gyökereztek, hogy Herzen szembesült a júliusi monarchia valóságával, a szociális ellentétekkel, a burzsoá civilizáció korlátaival, ellentmondásaival, a polgárság forradalmi tüzének valós vagy vélt kihunytával. „Halott minden: az irodalom, a színház, a politika, a közélet, ... Guizot az egyik oldalon, a szürke ellenzék gyermeki gügyögése a másikon - ez borzasztó!"

1 - fogalmazta meg tömören véleményét a korabeli francia viszonyokról. A Párizsban látottak, tapasztaltak döntő szerepet játszottak abban, hogy Herzen 1847 október végén Itáliába indult. Már az első Via del Corso-ról írott levelében (1847 december) teljesen más hangulatról, lelkiállapotról győződhetünk meg: „Szellemiekben, lelkiekben újjászülettem miután átléptem Franciaország határát, köszönet Itáliának hitem megújhodásáért, a mások erejébe vetett hit visszanyeréséért... Kimondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak, hogy Itália történelmének ezen ünnepélyes pillanatában kerültem • j "2 Miért e gyors, első látszatra váratlannak tűnő hangulatváltozás? Mi a magyarázata az optimista, lelkesült hangvételnek, amely nem pillanatnyi fellángolás, hanem az Itáliában töltött mintegy öt hónap jellemzője s végig követhető az 1847 decemberétől 1848 április 20-ig írott négy, Via del Corso-ról címzett levélben? Természetesen közrejátszottak a csodálatot kiváltó itáliai tájak, az itáliai városok jellegzetes utcáikkal, házaikkal. Csupán egyetlen epizód, hogy mennyire megragadta Herzent a táj, a Nápolyról szóló ismert mondás általa kifejezőbbnek ítélt átformálása: „«Nápolyt látni - és meghalni» - micsoda ostobaság! «Nápolyt látni - és meggyűlölni a halált»!"

3 Nem szorul különösebb magyarázatra az sem, hogy az ókori Róma emlékei vagy a város reneszánszkori műalkotásai maradandó élményekkel gazdagították Herzent. A reneszánszról, a világfelfogásról és kulturális mozgalomról alkotott herzeni álláspont lényege már az 1840-es évek első felében kikristályosodott. (Ld. filozófiai munkáit: Dilettantizmus a tudományban, 1842-43; Levelek a természet tanulmányozásáról, 1844-45.) A korban meglévő, sokféle, gyakran ellentmondó véleményekből formálódott felfogás szerint - a francia felvilágosodás és Hegel hatásaként - a reneszánsz új korszakot nyitott az emberiség történetében. Herzen úgy látta, hogy az ókori világot 168