Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kiss László: A zsidó emancipáció előtörténete Nyugat- és Közép-Európóban (a 18. század 2. felében)

elkülönült kisszámú zsidó „elitet". „Nagy" Frigyes 1750-es zsidó „Reglement"-jét vagy a „kalapos király" 1782-es „Türelem rendelet"-ét ugyanaz a szándék mozgatta: emberibb bánásmóddal a zsidók „állam iránti hasznosságuk arányában" történő tolerálása a továbbra is fenntartott tilalmak, korlátozások, adók stb. mellett.

3

7 II. József arra is törekedett, hogy „megjavítsa" és „zsidó mivoltuktól" hosszú távon megfossza, s igy „keresztényesítse" őket. Mindazonáltal az újkori európai történelemben ő volt az első olyan keresztény uralkodó - írja William O. McCagg -, aki általános jellegű támadást indított „a zsidókat elnyomó középkori korlátozások ellen." ' Türelmi rendelete már a francia forradalom előtt hatályon kívül helyezte a legkirívóbb diszkriminációs intézkedéseket. így ezen a vonalon is egyre szorosabb kapcsolat létesült a dinasztia és a vagyonos, művelt zsidók között. Ezt a kapcsolatot a nemesi címek adományozása is erősítette. 1775-ben történt, hogy egy kikeresztelkedett zsidó ifjú mindenféle királyi engedély nélkül nemesi nevet (von Bienenfeld) vett fel. 1781-ben fordult elő először, hogy egy prágai zsidó (Joachim Popper) kiköltözött a zsidónegyedből, hogy keresztények között lakjon. 1789-ben József már egy vallását megtartó zsidónak is nemesi levelet adományozott.

3'' S ez már politikai kérdés is volt! A porosz udvar számára fontos zsidó bankárok, pénzverők, ékszerészek, manufaktúratulajdonosok stb. - a francia hugenotta menekültekhez hasonlóan - II. Frigyestó'l akár általános privilégiumot, vagyis a keresztényeket megillető jogokat is kaphattak. A porosz uralkodónak ugyanis csak a szegény zsidó tömegek ellen voltak kifogásai. Ebben is találkoztak az udvar és a kiváltságolt zsidók érdekei. A berlini zsidók is igyekeztek a keleti tartományok szegény, ortodox zsidóinak beáramlását megakadályozni, mert nem akarták megosztani velük „egyenlőségüket". Frigyes Münzjuden-jei vagy József udvari zsidói ugyanis igazából nem jogegyenlőségre, hanem kiváltságokra és különleges szabadságjogokra törekedtek, akár a többiek rovására is!

4(

1 Míg az 1780-as évektől Berlinben, majd - a „zsidó reformáció" vezetőjének - Moses Mendelssonnak a hatására az osztrák birodalom nagyvárosaiban is megindult az un. „kitérési járvány", valamint a zsidó vallás megújítására törekvő reformmozgalom, addig a Habsburg és HohenzollernBirodalom keleti tartományaiban élő ortodox zsidó tömegek eró'södó' idegenkedéssel fogadták ezeket a beilleszkedési-beolvadási törekvéseket. Ezáltal a két zsidó csoport közötti távolság tovább mélyült, egyfajta kulturális-civilizációs „szakadékká" szélesedett. A 18. század végén tehát úgy tűnt, hogy még a távoli reménye sincs meg a közép-európai zsidóság emancipálásának, hiszen igazából sem a hatalom, sem a művelt és tehetős zsidó elit, sem pedig a zsidó tömegek nem akarták. Ez a helyzet és az első két csoport szemlélete azonban hamarosan kezdett gyökeresen megváltozni az új történelmi helyzetből fakadó új „kihívások" hatására. 161