Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kiss László: A zsidó emancipáció előtörténete Nyugat- és Közép-Európóban (a 18. század 2. felében)

sok is szerepet játszottak, amelyeket legerőteljesebben a francia „filozófusok" (értsd: irodalmárok), sugároztak szét szerte Európába. Persze az enciklopédisták és felvilágosult követőik álláspontja a zsidókérdés területén is meglehetősen ellentmondásos volt. Erre talán Voltaire a legjobb példa, a felvilágosodás kezdettől mindmáig legnépszerűbb írója, eszméinek legnagyobb hatású terjesztője és népszerűsítője. Filozófiai ábécéjének (1764) „türelem" címszavában egyrészt arra a következtetésre jutott, hogy valamennyi vallás közül „minden bizonnyal a kereszténységnek kellene a legnagyobb tiirelmességet sugallnia, napjainkig mégis a keresztények voltak a Föld valamennyi lakója közül a legtürelmetlenebbek". Márpedig az évszázados keresztény-zsidó „szörnyűséges viszály intő figyelmeztetés arra, hogy kölcsönösen meg kell bocsátanunk egymásnak tévedéseinket; a viszály az emberi nem rettenetes nyavalyája: egyetlen orvossága pedig a türelem." De már ugyanebben a szócikkében ott szerepel az a (korántsem hízelgő) kitétel, hogy a zsidó nép „mi tagadás, roppant barbár nép volt". Angliai „kényszertartózkodása" alatt Voltaire korát megelőzve - roppant éleslátással vette észre azt a más országokban még nem látható „csodát", hogy a kereskedelem és a tőzsde, vagyis általában véve a polgári viszonyok kiteljesedésével a vallási türelem is erősödik. A francia társadalom okulására „Filozófiai levelei"-ben a londoni tőzsde életéről a következőket írta: „A zsidók, a mohamedánok, a keresztények úgy tárgyalnak ott egymással, mintha ugyanahhoz a valláshoz tartoznának... Ha Angliában csak egy vallás volna, feltámadna a zsarnokság veszélye; ha kettő volna, elvágnák egymás nyakát. De (az elburjánzó szektákkal együtt - K. L.) harminc van, és mindenki elégedett."

8 Ugyanakkor sem levelezésében, sem egyéb írásaiban nem titkolta a zsidókkal kapcsolatos erős ellenszenvét, noha szükség esetén tompította annak élességét. Erre maga is utalt egy 1769-ben írott levelében: „zsidók: az ő történetükről igen különös dolgokat mondhatunk, persze úgy, hogy ne nagyon ijesszünk az olvasóra".

9 Voltaire-hoz hasonlóan Diderot-ra és D 'Holhacli-ra is jellemző volt és maradt egy nem titkolt, és elsősorban még mindig vallási előítéleteken nyugvó zsidóellenesség, amelyet a szakirodalom - az 1870-es évektől megjelenő modern, politikai antiszemitizmustól megkülönböztetendő — általában antijudaizmusnak nevez. D'Holbach fennen hirdette azt a másoktól átvett gondolatot, hogy „a kereszténység nem más, mint megreformált judaizmus." Diderot a zsidóságban olyan barbár, keleti idegen népet látott, amelyik egy olyan Európától idegen vallást őriz, amely az ész uralmát fenyegető kereszténység meghonosítójának tekinthető. Voltaire és D'Holbach a hontalan, kirekesztett zsidókat nem európaizálni, asszimilálni akarták (mint a felvilágosítók egy része), mert bennük az emberi nem halálos veszedelmét jelentő gyógyíthatatlan betegséget láttak. 0 Montesquieu-nél is felfedezhetők a filoszemitizmus és a zsidóellenesség egyidejű elemei. El153