Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Kiss László: A zsidó emancipáció előtörténete Nyugat- és Közép-Európóban (a 18. század 2. felében)

dókban ugyanis a keresztény rendi- nemesi társadalomból kirekesztett és csak időlegesen megtűrt zsidó alattvalóknak a helyzete „mintha egyszer és mindenkorra rögződött és a történelmi változásoktól érintetlen maradt volna." E feltételek közepette a vallásos antiszemitizmustól áthatott keresztények és a (társadalom perifériájára szorított, de a másvallásúaktól még önkéntesen el is zárkózó) zsidók közötti viszony alapvető megváltoztatására „sem a zsidók nem számítottak, sem a keresztény társadalom nem gondolt."

3 Az emancipációt megelőző időszak tehát akár egyfajta „passzív történelemnek" is tekinthető, amelyben a zsidók inkább a történelem puszta tárgyai, mintsem annak - saját történelmüket is formáló - aktív alanyai voltak. A lökés nem a zsidóság részéről érkezett, noha a belső fejlődés eredményeként a 17. századtól kezdett kiformálódni egy kisszámú, de eró'sodó' gazdasági és szellemi- kulturális befolyással rendelkező' vezető csoport, amely a zsidóság gazdasági és szellemi elszigeteltségét (elszigetelődését) áttörve egyre jelentősebb szerepet kezdett játszani - legelőször Berlinben a polgárosodás és a felvilágosodás, s ezekhez kapcsolódva a keresztény társadalom és kultúra felé való „nyitás" folyamataiban is.

4 Kezdeményező szerepben mégis a keresztény társadalom nemesi-arisztokrata csoportjai, vezető politikai személyiségei és teoretikusai, az uralkodók és tanácsadóik léptek fel. Persze nem valamiféle hirtelen támadt filoszemitizmusból, a zsidóság iránt barátságosabbra fordult álláspontból tették ezt, sokkal inkább gazdasági-pénzügyi érdekből. A felvilágosult abszolutizmus égisze alatt ugyanis Európa számos országában, fejlődésében a „fejlett Nyugat"-tól elmaradt, de hozzá felzárkózni akaró peremtérségében olyan felülről vezérelt gazdaság- és társadalompolitikát dolgoztak ki, melynek keretében „elkerülhetetlenül újra-meghatározásra szorult a zsidóság helye." A figyelem a zsidóság „hasznosítására" terelődött; arra, hogy lehetséges kereskedelmi és pénzügyi képességeiket az új gazdaságpolitikában hasznosítják." Az 1780-as évektől tehát megindult, majd az un. „hosszú 19. században" a legtöbb európai országban megtörtént a zsidóság emancipációja, melynek főbb állomásai a következők: Franciaország: 1791, Hollandia: 1796, Belgium: 1830, Dánia: 1848, Norvégia: 1851, Svédország: 1865, Olasz Királyság: 1870, Anglia: 1858-1890; Németország: 1811-1871, Osztrák-Magyar Monarchia: 1868, Törökország: 1908, Oroszország: 1917, Románia: 1918.

6 Ennek az ellentmondásos folyamatnak az előtörténetébe kínál bepillantást az alábbi tanulmány. A francia „filozófusok" a zsidókról A „valódi" zsidókérdés 18. század végi jelentkezésében az említett anyagi okokon túl természetesen a felvilágosodás és a liberalizmus szellemiségét kifejező olyan ideológiai, tudományos, kulturális és egyéb hatá152