Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/4. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

SZŐKE LAJOS: GONDOLATOK A XVTT. SZÁZADI KELETI SZLÄV KANONIKUS KÖNYVEK NYELVÉRŐL (NORMA ÉS GYAKORLAT)

- 4 számukra. A reformáció-ellenreformáció következtében kibontakozó nyelvi fejlődés eredményeként a lengyel viszont -- mint már a legtöbb európai nyelv is — kodifikált, rendszerezett nyelv volt. történtek ugyan kísérletek a nemzeti nyelvek (ukrán, belorusz) irodalmi szintre emelésére is, a történelmi feltételek azonban még ekkor nem kedveztek az ilyen vállalkozásoknak (TOJICTOR H. M. 242.) Az Oroszországgal való egyesülés után Moszkva veszi át a vezetést ezen a téren, itt azonban már más indítóokok játszatlak szerepet. Az ősi kultúra, a szent nullt megőrzésének eszméje által indíttatva fordulnak az egyházi szláv nyelv lexikális, nyelvtani megtisztításához, függetlenül attól, hogy végül is az óhitűek vagy a "reformerek" oldalán állnak. A könyvnyomtatás elindulásával Fjodorov I. Grammatikájával — ami tulajdonképpen elemi iskolai tankönyv -- veszi kezdetét az egyházi szláv nyelv terjedése a nyomtatott művekben. A XVI. század végén (1591) követi Adelphotes Grammatikája (görög—egyházi szláv), (Horbatsch 0) majd 1596ban Zizanij Nyelvtana. Kétségtelen, hogy az 1619-ben megjelent Meletij Szmotrickij által szerkesztett egyházi szláv nyelvtan, a rpaMMa*rÍKM cjiaBtHCKwA npaBHJTHoe CynrarMa..." hatása volt a legnagyobb. Magyarázható ez azzal a ténnyel is, hogy egészen a XIX. század elejéig szinte az egyetlen ilyen jellegű könyv volt, amely irányadóként szolgál fia to tt az egyházi szláv nyelvet használóknak. Igaz, jelentősége azáltal is nőtt, hogy újra kiadták (1648 Moszkva) és a későbbi nyelvtanok is egészen Dobrovskyig tulajdonképpen Szmotrickijra támaszkodtak (flrim M. B. 125). Annak ellenére, hogy Szmotrickij jelentőségét mind az orosz, az ukrán és a belorusz nyelvtudomány nagyra értékeli, mind ez ideig kevesen foglalkoztak ezzel a témával. A hagyományos történelmi nyelvtanok, nyelvtörténeti munkák elsősorban azokat a nyelvemlékeket vizsgálják, melyek a népi, a későbbi irodalmi nyelv számára jelentenek forrásértéket. így elsősorban a nem egyházi jellegű szépirodalmi alkotásokat, a beszélt nyelvhez közelebb álló hivatali nyelv emlékeit, fordításokat, sőt újabban a köznyelvet leginkább tükröző magánlevelezést is. (KOTKOB C. M., üafmpaTOBa H. fi.). Az irodalmi nyelv történetét vizsgáló mövek és a mai irodalmi nyelv kialakulását kísérve végig magától értetődően nem az egyházi szláv nyelv alakulásának vizsgálatára törekednek, hanem a népi irodalmi nyelv formálódására helyezik a hangsúlyt, így az egyházi szláv nyelv