Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

O. Bozsik Gabriella: Az intézménynevek lielyesírásának alakulása 1954 és 1904 között

_ 79 nagybetűs. Ettől a formától jelentősen eltór a Magyar--Szovjet Oaráti Társasá

g, amelyben a két népnév a mellérendelő viszonyból adódóan megőrzi önálló szói jellegét, melynek következtében külön-külön nagybetűs tag lesz. ELEKFI LÁSZLÓ az új szabályzatról írott véleményében (MNy.LXXXIII. 307) felveti többek között az intézménynevek fielyesírását is. Javaslatából az derül ki, hogy elegendőnek tartaná, ha a címek mintájára az intézményneveknek is kizárólag az első szavát írnánk nagybetűvel, mert "ezek általában nem valódi tulajdonnevek, hanem tulajdonnévi (vagy inkább csak egyed megjelölésére használt) jelölő értelmű közszók, szókapcsolatok". Szerinte nem egészséges jelenség a nagybetűs szókezdést kiterjeszteni az olyan alakulatokra, mint a Vas Meg

yei Tanác

s, !x)lott itt csak a Vas a valódi tulajdonnévi elem. Még furcsábbnak találja a Géz

a Királ

y ló

ri E

gés

zségügyi Szakközépiskol

a vagy a 43. Számú Építői

pari Vál

lala

t írását. Javaslata szerint az esetlegesen előforduló személynévi elemek megőriznék nagybetűs szókezdésüket, pl.: Ma

gyar tudomá

nyos akadémi

a, Orszá

gos Széc

hényi könyvtá

r. Kivételt az alól csak a számnévvel kezdődő elnevezésekben tenne: 43. sz

. Építői

pari v

állala

t, 70. sz

. Postahivata

l. A nagy kezdőbetű átkerülne a számnév miatt az őt követő első szó elejére. Mindezeket a megoldásokat részben a század eleji helyesírási szokással indokolja, másrészt hivatkozik az idegen írásrendszerek (pl. a eseti) hasonló eljárására. Elekfi László elképzelése azért nem helyeselhető, mert az eddigieknél több szempontra kellene tekintettel lennünk egy-egy név leírásakor. A legalább 3-féle megoldás egyetlen tulajdonnévfajtán belül, nehezen lenne elfogadtatható a közgyakorlatban, és nemhogy egyszerűsítené, hanem még bonyolultabbá tenné az írást. Az képzős melléknevekkel már az AkH. 1954. is foglalkozott, és lényegét tekintve ugyanazt mondta ki az AkH. 1904. is. Apróbb különbségek ennek ellenére adódnak. Az 1954-es megfogalmazás szerint az akkor jóval kisebb mennyiségű divatos intézménynévanyagot főként alapformájában használták, és csak igen ritkán kerültek elő a melléknévi származékok. Ezzel szemben a 11. kiadás a 187. pontban a sokféle szerkezetű névnek az alapformája mellett közli az -i (néha a -bel

i) képzős alakját is, mivel ezekre majdnem olyan gyakran szükségünk van, mint a képző nélküliekre. Továb-