Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

H. Varga Gyula: Igekötős alakulataink szófajgyakorisági jellemzői

- 3 H. VARGA GYULA IGEKÜ1Ö5 ALAKULAIA1NK SZÓEAJGYAKURISAGI JELLEMZŐI Egy szöveg lényeges tulajdonságaira derülhet fény azáltal, hogy kimutatjuk: az egyes szófajok milyen mértékben uralják az adott szöveget. A kvantitatív kutatási módszerek térhódításával az utóbbi időben örvendetesen megnőtt a szófajstatisztikai vizsgálatok száma. Az ilyen jellegű munkák általában korszerű gépi feldolgozások eredményei. E módszernek is vannak azonban nehézségei. Az egyik ilyen megoldhatatlannak tűnő probléma: a homonimitás. (A gép ti. nem tudja elkülöníteni a vá

r igét a vá

r főnévtől.) Hasonló fejtörést vagy bosszúságot okoznak az igekötős szavak. Közülük ugyanis formálisan csak a szövegszóként előfordulók különíthetők el, így a szófajstatisztikák csak az elváló igokütőket regisztrálják. Az adatok hitelessége így több helyen vitatható, arról nem is beszélve, hogy az igekötőkről aligha kapunk használható információkat. A hiba nem is a válaszban, hanem a kérdésben bújik nt?g: nem az igekötőt, hanem az igekötős szóelőfordulásokat kell vizsgálni. így járunk el az itt következő rövid szófajstatisztikai jellemzésben. Arra a kérdésre keressük a választ, liogy a különböző műfajú szövegekre mennyire jellemző az igekötős alakulatok (tkp. szövegszók) jelenléte, s milyen szófaji eloszlásba. Másfelől nézve: tiogyan, milyen súllyal s A gyakorisági listák így torzulnak el: pl. egy szövegben az ad 120szor, a mega

d 40-szer fordul elő. De az utóbbiból 15 elváló igekötő miatt ad lett, a valódi előfordulások tehát: ad

: 105, nie gad

: 55. Nyilván így van ez a többi igével, igenévvel, ill. igekötővel is. (Némileg hasonló problémákat GAVR1N is fölvet az angol szóösszetételek kapcsán, vö: GAVRIN 1973, 196 kk.)