Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Lisztóczky László: Arany János és a finn népköltészet

11 rímmé fejlett alliteratiő"-nal< a gyakoriságát a magyar, a votják és a vogul népköltészetben.^ (A magyar példák közül néhányat Arany is idézett.) Utalt arra is, liogy a magyar irodalom "egészen Arany Jánosig" csak elvétve élt "az alliteratiénak e művészi nemé"-vei, ö azonban "régi költőink nyelvének" ezt az alkotóelemét is űj életre keltette: Oh adj, oh adj nekem Hús cseppet, hű csebem! (V. László) Kemény Keve ott a vezér. (Keveháza) Két kézre ví jó Kadosa. (Uo.) Száztuisz ezer jó hűn halott. (Uo.) Vérük vegyest foly a fokon. (Uo.) A két hajnal harcban leié. (Uo.) Szép a halál a harcmezőn. (Uo.) Harmadnap a hunok hada. (Uo.) Száll az ének, szájról száj

ra. (Rege a csodaszarvasról) Du 1 ki rá 1 v ink dús örök jé t. (Uo.) Virága, vitéze útra lel, uton van. (földi szerelme) Nagy kalapé szeggel tiozzá kalapálva. (Uo.) Vikár Bélához hasonlóan mi is ügy látjuk, liogy Arany ennek a tőismétlésekkel variált alliteráció-típusnak az alkalmazásához is a magyar nép-