Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/05)

Lőrincz Andrásné: A szocialista állam társadalmi rendeltetéséről

- 64 ­Az, hogy a szocialista államban milyen funkciók működnek, az alapvetően összefügg az állam társadalmi rendeltetésével . Az állam társadalmi ren­deltetése konkrét formákban az egyes társadalmi viszonyok szolgálata, tá­mogatása. A szocializmus esetében a szocialista termelési módnak megfele­lő termelési viszonyok szolgálata. A szocialista állam tehát arra hiva­tott, hogy az uralkodó osztály, a munkásosztály vezető szerepét védelmez­ze, "s funkcióiban érvényesítse közvetlenül az uralkodó osztály gazdasági és politikai érdekeit. A vezető hatalmi viszonyok védelmezése mellett je­lentkezik a szocialista állam rendeltetésének az a sajátossága is, hogy védi a társadalom belső rendjét. Ez a feladat szorosan kapcsolódik a tár­sadalom legkülönfélébb viszonyaihoz, így a gazdasági, politikai és kultu­rális viszonyokon túl az osztályok, közösségek, egyének létföltételeinek védelméhez. Az állam ezen szerepe egészében a társadalom fönnmaradásával, egzisztenciális igényeinek megóvásával függ össze. A társadalom belső rendjének védelme lényegében a társadalmi életfeltételek újratermelésével kapcsolatos. Az állam a társadalomban a termelési feltételek, az elosztá­si viszonyok, a gazdasági rendezettség, a társadalmi együttélés zavarta­lanságának védelmén keresztül a társadalom tagjainak létfeltételeit is biztosítja. Az állam funkciói tehát ezen feladatok szem előtt tartásával alakulnak ki. Ahogyan változnak, alakulnak, módosulnak ezek a feladatok, úgy változnak az állami funkciók is. Az állami funkciókat tehát hosszú távon nagyfokú dinamizmus jellemzi a fentiek függvényében. Az állami funkciók szolgálatában álló állami szerve k feladata, szer­vezete és működése dialektikus kölcsönhatásban áll: a feladatok megoldá­sára állandóan tökéletesítik az állami szerveket és az állami szervek mű­ködési módszereit. A szocializmusban még fokozottabban jelentkezik az össztársadalmi érdekeket szem előtt tartó állandó tökéletesítési igény, hiszen a fejlett állami szervek még eredményesebben tudják végrehajtani az előttük álló feladatokat. Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hgoy az állami funkcóknak a szocializmusban fokozatosan, hosszú távon kell társadalmi funkciókká alakulniuk, éppen ezért az állami funkciókat nem leépíteni kell, hanem közösségivé tenni. A fentiekből következően te­hát az "állami." terminust nem szabad a "társadalmi "~val azonosként hasz­nálni. Az állam speciális szerepe abban van, hogy mint a társadalmi fej­lődés szükségszerű velejárója, ellátja a társadalom vezetésével, irányi-

Next

/
Thumbnails
Contents