Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Adatok a hazai kémiai tanszékek történetéhez II. (Kerekes Ferenc)

Igen nagy figyelmet szentelt Kerekes Brugnatelli kísérleteinek is, aki azt állította, hogy a víz elektrolízisével sósavat és náronlúgot kapott. Ezeket a kísérleti eredményeket, ha a kísérletek helyességét feltételezzük, kétféleképpen lehet értelmezni: vagy úgy, hogy azt tételezzük fel, hogy a víz, a levegő, a kén elemei alakulnak át „földdé es fémoxiddá", illetve Brugruitelli kísérleteiben a víz elemei alakulnak sósavvá, vagy pedig úgy — ahogyan Kerekes is tette—, hogy azt tételezzük fel, hogy az elemeknek tartott anyagok tovább bonthatók, s a bontás ezidőszerint ismeretlen termékei építik fel a különböző elemeket. „Minden testet csak kevés számú elem épít fel — állapítja meg — de különböző arányokban, ezeket az elemeket azonban nem ismerjük." (4. 92. o.) Hogy egyes elemeknek ismert anyagok tovább bonthatók, nem volt az akkori kémikusok számára szokatlan gondolat. Sokan kísérelték meg a klór felbontását, ennek elemvoltát ugyanis azért vonták kétségbe (Schönbein még 1864-ben is!), minthogy az akkori savelmélettel nem lehetett összeegyeztetni azt a tényt, hogy a klór oxigén nélkül is tudna savat alkotni. A nitrogént is azért gondolta többek között Berzelius is ugyancsak oxidnak, minthogy az ammónia bázis-voltát egyébként nehezen tudta volna megmagyarázni. Davy pedig az, elemi nitrogént gondolta vegyületnek, ezzel próbálta nagyfokú passzivitását magyarázni. Helyesen mutatott azonban rá Kerekes arra, hogy semmivel, sincs több okunk kételkedni a klór elemvoltában, mint például abban, hogy az oxigén elem. Ö minden elem elemvoltában kételkedett, hogy megmagyarázza az előbb ismertetett különös kísérleti eredményeket. Szerinte tehát minden anyag kevés számú, egyelőre ismeretlen összetevőből áll. „Ezek a szubsztanciák minden testben ugyanazok, csak a viszonyuk különböző, és amikor több test egymással vegyülni látszik, a vegyülés sohasem ezek között a testek, mint ilyenek között megy végbe, hanem mindig az ő közös, általunk ismeretlen elemei között történik olymódon, hogy a régi viszonyok felbomlanak és az elemek új viszonya keletkezik, vagyis az előző testek mint olyanok szétrombolódnak és azok elemeiből új test áll elő." (4. 110. o.) Ez a felfogás nem volt abban az időben egyedülálló. Kerekes is idézi Davyt, aki szerint- „ a természet valódi elemeiről semmit sem tudunk," továbbá Fourcroyt, aki hasonlóképpen azt mondja, hogy az anyag legkisebb részei teljesen ismeretlenek számunkra és érzékeinkkel sem észlelhetők (4. 92., ill. 109. o.). Ma, amikor éppen az atomszerkezeti vizsgálatok alapján kénytelenek vagyunk ezeknek a kutatóknak a nézeteihez csatlakozni, mesteri előrelátásnak kell megállapításaikat minősítenünk. Igaz, hogy Kerekesnek előbb idézett szavai bizonyos fokú agnoszticizmust árulták el, azonban helytelen volna kijelentéseit szó szerint venni. Már könyvének függelékében javasolja, hogy igen magas hőmérsékletet alkalmazva meg kell próbálni az elemeket valódi elemeikre lebontani, s ezzel kapcsolatban azt vallja, „Remélhető, hogy a kémiai anyagok a szó ma szokásos értelmében is szétbonthatok és -416