Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A mozgás kérdése a földrajzi környezetben

ben) megmaradt, mi emelte fel a vízpárát, és miféle energia dolgozik a leeső vízcseppek mozgásában. c) A folyók lefelé mozgása az esőcseppek útjának a meghosszabbítása. Ha ebben a mozgásban nem a Föld vonzóereje érvényesül, honnan veszik akkor a folyók, a magas hegységről alányomuló glecscserek a Föld felszínét átalakító hatalmas energiát? A „taszító" (hő) energiából aligha, hiszen ennek már a kicsapódásnál át kellett alakulnia, fel kellett szabadulnia és át kellett mennie a környezet levegőjébe. A földrajzi jelenségeknek ezek nem éppen fontos részletkérdései ezért szorítkoztunk csupán a probléma kijelölésére. A földfelszíni anyagmozgás három fő mozzanata — W. Penck szerint — a kőzetanyag előkészítése (aprózódás, mállás), a hordalék elszállítása és felhalmozása. A mállásban a kémiai átalakulás viszi a főszerepet az anyag többi mozgása mechanikai természetű. A két jelenség szorosan összefügg az éghajlati viszonyokkal (meleg, nedvesség), földi elterjedésük ezért periódusos, másrészt zonálís. Általános letárolás (denudáció). Fő formái a felszíni leöblítés, a lejtőn való tömegmozgás, a folyóvíz és a jég munkája (erózió, akkumuláció), valamint a szél munkája (defláció, eolikus erózió). Valamenynyi jelenségnek ami pusztítás, önmagában hordott dialektikus ellentéte az építés, a felhalmozó munka. Letárolás nincs felhalmozás nélkül és viszont. Veszendő anyagról nem lehet szó, a pusztítás, építés mennyiségileg is egyező folyamat. Az általános letárolás helyenként különböző mértékű és más minőségű folyamat. Formájában, erősségében egyaránt zonálís jelenség. Egészen más természetű a füves puszták, a tundrák, vagy a zonálís sivatagok övében, más a trópusi területeken. Egyik helyen a víz, a másikon a jég, egy harmadikon a szél a fő mozgó és mozgató energia, a formai különbségek alapja. A felszín fő jellemvonásait mindig a legerősebben ható tényező dönti el annak ellenére, hogy valamennyi tényező szintéziséről van szó. A sivatagban például a deflációs folyamatok állanak az előtérben, a sarkvidéken a jég a fő eróziós tényező. Morfológiai szintek. A morfológiai viszonyok zonalítása az exogén erők területi megváltozását tükrözi horizontális irányban. A zónákon belül viszont kialakulnak a magassági morfológiai szintek. Felfelé haladva az exogén hatások általában erősödnek. Nagy magasságban eljutunk Penck denudációs határszintjéhez. Magasabbra hegység nem is nőhet, ebben a magasságban éppen annyit pusztul, mint amennyit emelkedik. Kialakul itt a belső és a külső erők dinamikus egyensúlya, rendkívül intenzív harci területe. A denudációs határszint magassága nem lehet mindenütt egyenlő, és nem lehet a sarkok felé egyenletesen süllyedő szint. Nem lehet, mert a földkéreg mozgása (emelkedése) és az exogén erők hatása a földkéreg különböző pontjain más gyorsaságú, illetőleg más erejű. Időbeli ingadozást is mutat. A denudációs határszint ezért szabálytalan és zonálisan változó görbe felület. Aláhajló részein az exogén erők, kiemelkedő hullámain az endogén erők aktívabbak és határozzák meg az anyagmozgás fő formáit. K. K. Markov geomorfológiai szemléletében egy ilyen görbe felü-379