Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

Harc a „deákkal" A magyar nyelv érvényesülésének útjában tudományban és közéletben egyaránt a deák áll. Ennek használatát erősítette, hogy nem volt nemzeti királyság, királyi udvar, ahol a magyar nyelvnek becse lett volna, de erősítette az a tény is, hogy a 18. század folyamán egyre jobban megtelik az ország idegen népelemekkel. Ameddig a latin a hivatalos nyelv, sem a horvátok, sem mások nem emeltek kifogást. A katolikus egyház szívesen ragaszkodott Kóma egyetemes nyelvéhez s a század folyamán egyforma erővel duló ellenreformációs düh is éppen a magyal reformátusságot pusztította, éppen nem használva a magyar nyelvű irodalom ügyének [92]. A deák túlsúlya, sok területen monopol-helyzete ellen íróink mái Bessenyei előtt is felemelték szavukat, 1772 után pedig állandó a buzgás az anyanyelv mellett és a latin ellen. A követelések először inkább kulturális jellegűek, bár a politikai elem kezdettől fogva nem hiányzik belőlük. 1790-ben a Görög—Demeter-féle pályázattal kapcsolatban, hogy ti. mennyire szükséges a magyarnak a deák nyelv, beérkezett ismeretlen szerzőtől egy irat, mely összefoglalta 16 pontban, miért is kell nekünk a deák közéleti nyelvet megtartani. Az egyik legtekintélyesebb magyar írót, Báróczyt kérik meg, hogy a választ megírja. így születik meg A védelmeztetett magyar nyelv, avagy a deákság mennyire szükséges voltáról való kettős beszélgetés, a kor legszebb magyar röpirata. Nem lehet feladatom gondolatmenetét megismételni, csak a leglényegesebb pontokat ragadom ki, nem a közjogi természetű érveket, hanem azokat, amelyek a kulturális és főkép az irodalmi élettel kapcsolatosak. Ä latin nyelv mellett érvelők azt hangoztatják, hogy deákul jobban juthat a magyar a keresztény lecke megtanulására, mint magyarul. Báróczy az osztrák örökös tartományok példájával cáfolja ezeket: „Vedd fel csak a mi országainkban Tirolist, Austriát, Morva és Cseh Országot, ezek mind németül és csehül tanulják leckéjeket, még is lehet-é hevesebb pápistákat keresni!" De hazánkban meg a kálvinisták magyarul tanulják a vallást, úgy hogy „. . . minden religion való község a kálvinistákét magyar vallásnak nevezi: disputáld ki azért mégis a kálvinistát vallásából." Loyalisan megnyugtatja tehát a katolikusokat, akik a latin elhagyása miatt nyugtalankodnak: „. . . annyival inkább nem lehet attól tartani, hogy az a hit, mely mellett az igazság is fegyverkezik, a nyelv miatt valaha fogyatkozást szenvedjen" [93], Már Bessenyei is azért hadakozott, hogy a nyelvnek magának ne tulajdonítsanak nyelven felüli különleges erőt, nincs a deák szóban semmiféle bűbáj és varázserő. Nem a nyelvet kell nézni, hanem a dolgokat magukat. Báróczy Istvánja is így oktatja a deákos Aloysiust: „. . .mint okos emberről. . . nem hiszem, hogy a deák nyelvnek olyan bűbájos és varázsló erőt tulaj donítol. . . a deák nyelven írt constitutiokat és törvényeket érted, azért itt nem a nyelvben, melyen íratott, hanem magában a megírt dologban fekszik az erő, ezt pedig akármilyen nyelven fordítsd hasznodra, mindegy, mert a nyelv úgyis csak vehiculuma ügyünknek. .. " [94], A tudományoknak sem egyedüli kulcsa ma már a deák. 238-