Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

dogság állapotának elérése céljából az anyanyelvet kell ápolni, azt kell a kulturális életben és a közéletben egyaránt uralkodóvá tenni. A két dolog, a kultúrpolitikai és a politikai Bessenyei legelső röpiratában is összekapcsolva jelentkezik már. A Magyarság írója is tisztán látja már, hogy olyan korban él, „melyben minden haza önnön nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik." A nemzeti nyelv átszövi tehát másutt a nemzeti élet minden területét, csak nálunk szorul Hamupipőke szerepére. Az 1790-ig lefolyt évtized nagy politikai iskola volt a magyarság számára: ekkor már teljesen általánossá válik és a leghatározottabb követelések tárgya a magyar nyelvnek nemcsak a tudományokban való érvényrejuttatása, hanem a közélet minden területén uralkodóvá tétele. Ezt az általános követelést a legtömörebben Decsy Sámuel fogalmazza meg: „Valameddig a magyar nemzet anyai nyelvét serényebben nem míveli és azt közönségessé nem teszi az egész hazában, addig sem természeti, sem erkölcsi, sem polgári állapotjára nézve boldog nem lehet. . ." [47] Nemzeti közéletünk fejletlensége folytán természetesnek kell tartanunk, hogy a kulturális követelés kezdetben erőteljesebben jelentkezik a politikainál. 1790—91 megélénkült politikai légkörében a nemzet az anyanyelv természetes jogainak általános érvényesülését sürgeti, egyelőre kevés eredménnyel. A literatura, a tudományok és a szépirodalom terén a nemzeti nyelv érvényesítése kevesebb akadályba ütközik és itt is válik előbb valóra. Mivel az eddig elhanyagolt nemzeti nyelv pillanatnyilag még kevésbé alkalmas a tudományokra, mint a latin vagy a II. József által is erőszakolt német, a legfontosabb érv használata mellett a számosabb rész érdeke, tehát egy kifejezetten demokratikus elv. „Megengedem — mondja Bessenyei — hogy a kevesebb rész az idegen nyelvek tanulásával együtt a tudományokban is teheti magát tekéletessé, ha szintén az ő született nyelve míveletlen is. De ezt nem lehet közönséges és mindenre kiterjedő haszonnak mondani. Mert csakugyan a számosabb részszel, amelynek az idegen nyelvek tanulmányozásában módja nincs, a maga tudományát nem közölheti" [48]. Az általa javasolt Magyar Társaságnak legfőbb haszna is az lenne, hogy „a nyelvnek előmenetelével együtt a tudomány is az országnak minden rendű lakosaira kiterjed." A kulturális demokrácia gondolata elvben általános, csak részletesebb vizsgálat mutatja meg a rendi tagoltságból eredő korlátokat. Annyi bizonyos, hogy mindenki kívánja a kulturális javak szélesebb rétegekre való kiterjesztését, hiszen a latin nyelv uralma, az iskolarendszer, az általános szegénység és egyéb okok folytán a kultúra áldásaiban igen kevesen részesülnek nálunk. Igen vékony és nehezen gyarapodik az értelmiségi réteg. Az igaz hazafi szerzője szerint is nálunk „a tudományokra vezető út oly keskeny és töretlen, hogy míg nem azokra édes anyai nyelvünknek segítségével vezéreltetünk, igen kevesen juthatunk azokhoz, és nemzetünknek nagyobb része mindenkor tudatlanságban és durvaságban marad. . ." és így „a bölcsesség, az erkölcsi érzés és az ezekből folyó becses mineműségek, melyek a polgári életnek fundamen226