Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Aspektusproblémák a mai orosz nyelvben

valaha is valamelyik tudós egy szó alakjainak tekintett — nem kell nekünk is feltétlenül ilyennek minősítenünk. Ellenkezőleg minden egyes esetben csak a speciális konkrét kutatás döntheti el, hogy mivel van dolgunk: olyan alakokkal, amelyek csak vidre nézve különböznek egymástól és ezért ezek egy ige alakjai, vagy pedig olyan alakokról van szó, amelyek mindenekelőtt Aktionsartban különböznek egymástól és ezért két külön igének tekintendők, bár jelentésük alapján közel állanak egymáshoz és képzésükre nézve is összefüggnek egymással. Ha megnézzük, milyen jelentéskülönbség van az orosz kolof és kol'nut' között, látjuk, hogy nemcsak vidbeli különbség, hanem Aktionsart különbség is van köztük: az első egy többfázisú, egymásra következő egynemű cselekvésaktusokból álló, a másik mozzanatos cselekvést jelöl. Vagyis ezek az alakok nem egy ige alakjai. Ezek két különböző ige; alakjai, bár jelentésre korrelatívak, mint ahogy általában különböző jelentésű szavak is lehetnek korrelatívak, különösen, ha az egyiket a másikból képeztük (vö. orosz: ucitel'-ucitel'mca-uciteVstvo stb.) A legtöbb vitára az előképzők jelentése ad alkalmat, az így keletkezett jelentés viszony ok elemzése a legnehezebb. A prefixális szóképzés szoros összefonódottsága a vidbeli alakképzéssel ugyanis oda vezet, hogy sok esetben igen nehéz határt vonni a szóképzés és alakképzés között. Vannak tisztázatlan esetek, vannak olyan elemek, amelyek átmenetet alkotnak a lexikai és grammatikai kategória között. És ellenkezőleg, igen gyakoriak az olyan esetek, amikor egyes szavak alakjai önálló szavakba mennek át. A problémát nagyban tisztázhatná azon előképzős alakoknak a feltárása, amelyekben a prefixumok különböző mértékben absztrahálódtak a lexikai anyagtól. Én most itt anélkül, hogy belebocsátkoznék e probléma részleteibe, csak az ún. „üres" előképzők kérdésére térek ki. Mint ismeretes, általában az előképzők kétféle funkciójáról szoktak beszélni: az előképző egyrészt megváltoztatja a tő aspektusát, „perfektiválja", másrészt az ige lexikai jelentésében bizonyos változást idéz elő. Ugy vélik, hogy a két funkció közül az utóbbi — a „lexikai funkció" nem feltétlenül kell, hogy jelen legyen az előképzőben, és attól függően, hogy az előképzőkben ott van-e, vagy nincs a lexikai jelentés, az előképzőket felosztják reális előképzőkre (amelyek megtartják eredeti lexikai jelentésüket) és olyanokra, amelyek már elvesztették eredeti jelentésüket, vagy ennek megfelelően lehetnek tehát „teljes jelentésű" (les préverbes pleins) és „üres" (les préverbes vides) előképzők. Eredetileg a reális jelentésű előképzőkhöz csak a térbeli jelentésű előképzőket sorolták (pl. V-, vy-, pod-, ot-, za-; pl. vpisát', vypisatpodpisat', otlomit' stb.), aztán kitágult ennek a köre, és a mai aspektológusok rendszerint ide számítják már az Aktionsartok világos jelentéseit magában hordozó előképzőket is, a kezdést jelentést kifejező előképzőket (za-: a zaplakat' igében), a finitív jelentést kifejező előképzőket (ot-: az otsumet' igében), a tartósság korlátozását kijefező előképzőket (po-: a popisai'-ban stb.). Ennek ellenére sok előképzős képzést (pl. oslabet', pogubit', sdelat', napisat', zarzavat', ispec' stb.) most is úgy tekintenek, mint amelyeket 183