Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Somos Lajos: A túlterhelés elleni küzdelem didaktikai problémái

hogy a tanítás első percétől az utolsoig egyenletesen koncentrált figyelemmel vegyenek részt a munkában. Még a felnőtt sem képes 5—6 órán keresztül megfeszített figyelemmel dolgozni, sőt a fizikai dolgozónak is szüksége van arra, hogy időnként „fellazul]

on" a szellemi tevékenysége. A tíz perces szünetek nem oldják meg a szellemi erők pihentetésének a problémáját. Sőt, egyes tanulók, akik a szünetet készülésre használják fel, átmenet nélkül mennek át egyik óráról a másikba. A tanítási óra helyes vezetésének egyik, legnagyobb problémája az, hogyan oldjuk meg a tanulók maximális igénybevételének és a szellemi erők időközi pihentetésének; problémáját. Nem kétséges ugyanis, hogy a legintenzívebb munkafolyamatokban is szükség van viszonylagosan pihentető mozzanatokra, amelyek azonban nem jelentenek semmittevést, csak az erőfeszítések csillapulását, egyben felkészülést, erőgyűjtést, a következő erőfeszítéshez. Még a legérdekesebb előadások alatt is érezzük pihentető mozzanatok szükségességét. Amit a szellemi erők kifáradásáról a változatosság túlzásaival kapcsolatban mondottunk, azt érvényesnek látjuk az aktivizálás követelményeire is. Ma, amikor az aktivitás elvét a tanítás hatékonyságának növelése céljából a tanítás legközpontibb problémájának tekintjük, s méltán, ugyanakkor mintha megfeledkeznénk egy másik elvről, amely pihentető mozzanatok beiktatásával kímélni akarja az idegrendszert. Meg kellene vizsgálni, vajon nem vezet-e túlzásra az a követelmény, hogy a tanulókat az óra kezdetétől az óra végéig szüntelen szellemi tevékenységben, még pedig az egyenlően magas szellemi tevékenységre kényszerítsük? Jelenleg ugyanis hajlamosak vagyunk erre a felfogásra é§ könnyen felháborodunk, ha az órán az aktivitás szempontjából „lazább" részeket találunk. A cselekvés és pihenés dialektikus egységet alkotnak, amelyben az egyik elem folyton kapcsolódik a másikhoz mint feltétel és következmény. Tapasztalatom szerint a cselekvés és pihenés problémáját nem oldhatjuk meg a két tevékenység merev szétválasztásával úgy, hogy 5—6 órán át teljes aktivitás, utána néhány órán át teljes pihenés. Annak bizonyítására, hogy az aktivitás elvét a gyakorlatban és elméletben is eltúlozva helytelenül is alkalmazzuk, a magam tapasztalatán kívül hadd idézzem Veres Juditnak a történelmi órákon szerzett megfigyeléseit [2], Közlése szerint az általa meglátogatott órákon átlagban 90 kérdés hangzott el, tehát percenként 2 kérdés. A tanulók a a felvett kérdésekre átlagban 80—85 feleletet adtak. A felületes szemlélélő előtt ezek az órák rendkívül aktívak, hiszen villámgyorsan váltogatták egymást a kérdések és feleletek. De vajon csakugyan aktívak voltak ezek az órák? Csakugyan gondolkodtak itt a tanulók? Valóban elmélyültek és feldolgoztak magukban egy-egy problémát, vagy csak úgy látszik, mintha aktívak lettek volna? Azt hiszem, ez az utóbbi fejezi ki az igazságot, hiszen az alkotó aktivitásnak elmélyülésre és időre is szüksége van. Nem a sok kérdés teszi igazán aktívvá a tanulókat, hanem a gondolkodtató kérdések és feladatok, amelyeknek a megoldása elmélyülést és időt igényel. A hy per akiivitás, amelyen a kérdések és feleletek mint a ..karika17