Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Somos Lajos: A túlterhelés elleni küzdelem didaktikai problémái

csapás" váltogatják egymást, és lehetetlenné teszi a gondolkodást, az alkotó tevékenységet, különösen az ismétlő, rendszerező órákat fenyegeti. Felügyeleti szerveink is hibásak abban, hogy nevelőink közül sokan az aktivitás lényegét a sok kérdésben és gyors válaszokban látják. Amint látjuk tehát, az aktivitás problémáját csak dialektikusan, azaz a cselekvés és pihenés, az erőfeszítés és erőgyűjtés, az elmélyülés és feloldódás egysége alapján oldhatjuk meg kielégítően. A tanulók aktivizálása konkrét módszertani problémákat is felvet. Hogyan tanítsunk? Milyen módszereket alkalmazzunk, hogy tanítványaink valóban cselekvő részesei legyenek az ismeretszerzés folyamatának? \ | Az általános iskolai gyakorlat sokat javult az elmúlt években, de még mindig találkozunk alapvető hibákkal, amelyek a korszerű oktatás, a tanulók aktivizálása követelményeinek útjában állnak. A fennálló hibák egyikére Jóború Magda ezekkel a megállapításokkal mutat rá: ,.Iskolai oktatásunkban valóban túlteng a verbalizmus. Az oktatás sokszor már a 6—10 éves korban is, és később még inkább elsősorban szavakat nyújt a tanulóknak anélkül, hogy kapcsolatba hozná a reális tárgyakkal." A verbalizmus, amely régi betegsége az iskolának, sajnos, nem könnyen számolható fel. A verbalizmus leküzdésének tárgyi, anyagi feltételeit kell először megteremtenünk. Az állami támogatás mellett igénybe kell vennünk a nevelők egyéni kezdeményezését és a tanulók munkáját, hogy szertárainkat, szemléltető eszközeink gyűjteményét mennél gazdagabbá tegyük. Meg kell teremtenünk az anyagi feltételeit annak, hogy megfelelő műhelyek és mezőgazdasági gyakorló területek álljanak iskoláink rendelkezésére. A valóságra épülő és a valóságot helyesen feltáró korszerű oktatás csak akkor valósítható meg, ha az iskolának megvan a lehetősége a valóság mennél több oldalú és mennél közvetlenebb tanulmányozására. Ezeknek a feltételeknek mielőbbi megvalósításáért nagyon sokat tehetünk mi, nevelők egyénileg is. A hiányokért való felelősséget nem háríthatjuk át minden további nélkül az államra, de azzal sem oldjuk meg a problémát, ha örökké a múltat szidjuk a kérdés elhanyagolása miatt. A korszerűtlen és az igazi aktivitás kibontakozását gátló módszeres eljárások között említhetjük a nevelő túlzott irányító szerepét. A tanulók tevékeny együttműködésének lehetséges ugyanis olyan formája, amikor az oktatás minden mozzanatában végeznek valamilyen cselekvést: tehát figyelnek, a feltett kérdésekre válaszolgatnak, készségesen végzik a gyakorlást. Látszatra az egész osztály erősen aktív, mert mozog, cselekszik. Valójában mégis baj van ezzel az aktivitással, mert hiányzik belőle egy nagyon fontos elem: az önállóság és kezdeményezés. Valójában a nevelő gondolkodik és irányít, a tanulók pedig végrehajtanak. Az ilyen tanítást Nagy Sándor az alábbi szavakkal jellemzi: „ . . . a foglalkozás vezetője nemcsak a feladatot határozza meg, hanem a munka lefolyásának egész menetét megszabja, az eljárásokat megjelöli, a cselekvés egymásutánját megtervezi, a végrehajtás egész menetét maga ellenőrzi. A tanulók feladata mindössze a külső végrehajtó funkciókra zsugorodik.. ." 18