Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Juhász Lajos: Az Eger környéki táj szerepe a főiskolai növénytani oktatásban II. Bélkő

AZ EGER-KÖRNYÉKI TÁJ SZEREPE A FŐISKOLAI NÖVÉNYTANI OKTATÁSBAN II. BÉLKÖ JUHÁSZ LAJOS Az Eger-környéki táj, illetve a Bükk-hegység növényzetileg egyik legértékesebb területe a Bélkő. Sziklás hegyének maradvány (reliktum) növényei és bennszülött (endemikus) fajai a maguk nemében egyedülállók. Egertől észkra a Bükk-fennsík (Centrális Plato) nyugati végénél fekszik a Bélkő. A hegy mind vasúton, mind közúton könnyen megközelíthető. Monosbél község vasútállomásától (— amely Egertől 23 km, műúton 22 km-nyire van —) nem egészen egy óra gyaloglással a Telekesi-menedékház mellett elhaladva a hegy lábához érhetünk. Innen legkönnyebben a kék jelzés mentén (a jelzések többnyire a sziklákon láthatók!) félóra alatt a hegy tetejére juthatunk. A Bélkő eléggé körülhatároltan emelkedik ki környezetéből. Hoszsza 2,6 km, legnagyobb szélessége 1,4 km, magassága 786 m. A hegy fehér színű triászmészlkőből áll. A mészkőrétegeket a krétában és a harmadkorszak végén: a miocénban befejeződő gyűrődés (diszlokáció) élére állította. Jól látható ez a hegy sziklás tetején. A rétegfejeken nehéz a járás. A Bélkő javarésze karsztos terület. A hegy lábától délnyugatra és délre agyagpala húzódik. Északi lejtői a bélapátfalvi medencére szakadnak le. Keleten szintén agyagpalás területek határolják. A Bélkő növényzete régóta ismert. Első irodalmi adattal a Magyar Botanikai Lapok 1912-ben megjelent XI. évfolyamában találkozunk (68—71. oldalon), ahol Budai József ismerteti növényzetét „A Bélapátfalvi kőhegy flórája" címen. Budai után különösen Hulják János kutatta. A felszabadulás után a botanikusok: Zólyomi B., Baráth Z., Fekete G., Horánszky A., Jakucs P., Pócs T. modern növénytársulástani (phytocönológiai) szempontból vizsgálták és térképezték. 12* 131